Lehet, hogy nem ártana jobban belegondolnunk, hogy mi is a plagizálás?
A világ magát értelmiséginek nevező rétegének egy bizonyos köre most világszerte a plagizálást, vagyis a másik ember szellemi alkotásának teljes vagy csak részbeni eltulajdonítását kapta fel, mint valamiféle súlyosan büntetendő cselekményt. Az igazság azonban az, hogy valamilyen szinten minden ember plagizál, vagyis minden ember a másiktól elsajátított gondolatokat gondolja tovább és adja elő, mint sajátját, hogy azokat aztán mások is elsajátíthassák és azokat továbbgondolva vagy éppen nem továbbgondolva, de mindenképpen maguk is továbbadhassák, mint a számukra éppen úgy megadott lehetőség szerinti sajátjukat. Ehhez pedig semmi mást nem kell egyetlen embernek sem tennie, mint hogy tudatosítania kell magában az adott gondolatokat, hogy azokat a tudati egésze tartalmába maga is végérvényesen bevehesse, majd be is vegye, és annak megfelelően tovább is adhassa, ha akarja. Mindennek igazságához viszont hozzátartozik az is, hogy csakis ezen a módon haladhat szakadatlanul előre az emberi tudás „kereke”, azaz maga az ember, mint értelmes tudat fejlődése.
Akárhogy is vesszük, még tehát az az ember is plagizál, aki a szellemi illetve tárgyi elméjéből „előbukannó” eredetileg csak szellemi lehetőségű és minőségű dallamos gondolatokat vagy egyszerűen csak dallamokat finom, vagy akár meg is fogható fizikaira lefordítja. Ugyanígy plagizálást követ azonban el az is, aki akár csak egyetlen már lerögzített vagy éppen csak kimondott gondolatot az egyik nyelvről a másikra, azaz a sajátjára lefordítja, majd a kimondása illetve leírása révén továbbadja. A korábbi esetben ugyanis a „lég”-nek is nevezett szellemi valóságból vett gondolatokat sajátítja el és adja elő az ember itt a tárgyi valóságban a sajátjaként, míg a nyelvről nyelvre fordítás esetében is ugyanezt a „hibát” követi el, amennyiben a fordítás mellé a saját nevét is odabiggyeszti a fordító. Hát még ha az elvégzett „irodalminak” elnevezett munkájáért ellenszolgáltatást is követel illetve elfogad a fordító.
Az igazság tehát mindenképpen az, hogy az itt plagizálásnak elnevezett nélkül nincsen, és nem is létezhet sem egyéni, sem pedig csoportos tudati fejlődés, hanem csakis a tudati sekélyesség, azaz végül is maga a minden területen fellépő tudatlanság létezne.
A nem pénzhaszonért és egyéb más anyagi előnyért végzett plagizálás viszont egyszerűen csak annyit jelent, hogy az illető ember maga is hozzáadja a tudatát, ugyanakkor pedig a saját tudatába be is veszi a másiktól megismerteket, melyeket egyben tehát már tovább is gondolva maga is tovább kíván adni, hogy mások is „gazdagodhassanak” általa.
Mi magunkat értelmes embereknek nevezők valójában azonban mindent ott rontottunk el, hogy ahelyett, hogy a már meglévő szellemi tudásunkat illetve képességünket, semmit azokból magunknak vagy az érdekcsoportunk számára megtartva belőle egyszerűen, éspedig minden ellenszolgáltatás nélkül kicserélnénk egymással, közös megegyezéssel még ezeket az élettel együtt minden ember számára legfontosabbakat is, ahogyan lassan már az életet is, csakis pénzzel kifejezhető értékké tettük. Innentől fogva pedig kalmárkodni kezdtünk már vele, illetve velük is, ahogyan azt minden tárgyi javainkkal is tesszük.
Gondoljunk azonban csak jól bele, születhetnének-e egyáltalán tudományos eredmények, de bármiféle irodalmi, vagy egyéb más alkotások is, ha az emberek nem sajátítanák el az őket megelőző korok és az adott kor embereinek a sajátjaiként már meglévő, azaz az addig elért tudását? A maguknak szintén kisajátított szerzői, avagy alkotói jogdíjaikat nem azokkal az emberekkel is meg kellene tehát osztaniuk, és ugyanúgy a többi embertársukkal is, akik bármi módon illetve bármiféle szinten is, de részt vesznek az együtt emberiségnek nevezettnek eddig elért tudásának kialakításában?
A plagizálást (mely alatt mi sajnos nem csak a szó vagy egyéb más külső forma szerinti teljes lemásolást értjük) felháborodottan ellenző, és bűnténynek minősítő emberek azonban már talán észre sem veszik, hogy ezzel a lépésükkel most éppen a szellemi produktumokat, lényegében azonban magát a pénzzel és egyéb más tárgyi értékekkel soha ki nem fejezhető szellemiséget (még tehát a tulajdon magukét is!) igyekeznek minden erejükkel tárgyiasítani, hogy még a révén is csak minél nagyobb tárgyi haszonra, tárgyi gazdagságra illetve hatalomra, és esetleg még hírnévre tehessenek szert.
Az emberiség a tárgyi javak birtoklása miatt kialakult összeférhetetlensége illetve különbözősége érzete miatt elkövette tehát már azt az égbekiáltó hibát is, hogy a tudást is, hovatovább pedig már az életet is pénzzé tette. Nem számolt ugyanis vele, hogy mindezen intézkedéseinek viszont már igazán nagy ára lesz, legfőképpen pedig rá nézve! Ez a jelenlegi ballépése ugyanis soha nem az egyre nagyobb szellemi magasságokba való emelkedését fogja szolgálni, illetve eredményezni, hanem egyszerűen csak az el- vagy visszaállatiasodását, vagyis az egyre alantasabb helyzetbe, valójában azonban a még sekélyesebb tudatállapotba való kerülését, avagy tehát visszaesését.
Az emberiségnek a mai intelligenciája mellett azt is meg kellene tehát értenie, hogy a szellemi tudás, mely tehát a gyakorlati élet területeire is egyszerűen lefordítható, azaz leegyszerűsíthető és használható, ettől a tettétől még egyáltalán nem lesz tárgyi érték, hanem mindig is megmarad szellemi, azaz maga az Isten adta képességnek, mellyel tehát valamilyen szinten és formában minden ember egyaránt rendelkezik. Mindenki tehát ingyen kapja ezeket az itt saját tulajdonúnak csak tűnő képességeket Istentől, és ezért legfeljebb is csak átadni és kicserélni van joga ezeket az igazából tehát csak sajátosságait, mintsem kizárólagosan sajátjait, és egyben kötelessége is az embernek azokat a másik embertársának szintén ingyen átadni, illetve az övéivel kicserélni, amennyiben az ezt akarja. Mindent ugyanis, amit tudunk, azt mind és mindig első fokon az Istentől tudjuk. Maga azonban az összes tudás is, mivel Isten valójában a mindenséggel is egyenlő, csakis magáról az Istenről szólhat, avagy tehát tudhat, mégpedig minden előfordulási formájában.
Minden információ elsősorban tehát szellemi eredetű, lehetőségű, és minőségű is, amit tehát éppen emiatt nem szabadna, de az igaz valójában soha nem is lehet eltárgyiasítani, mert az azzal való még csak próbálkozás is, akár még végzetes katasztrófát is okozhat. Mégpedig az egész emberiségre nézve, vagyis még magukra a kiötlőire nézve is. Ezt pedig talán már hamarosan észre is fogjuk venni. Ha tehát máshol nem is, akkor az elembertelenedett, egykoron tehát még „emberi”-nek nevezett társadalmon.
Amennyiben tehát az élethez és a tudáshoz továbbra is ezen a helytelen módon állunk hozzá, akkor ne csodálkozzunk el azon sem, ha egyszer majd nagy hirtelenséggel azon vesszük észre magunkat, hogy már nem is az emberiség egésze „testének” vagyunk tagjai, hanem valamiféle vérszomjas, tengerből és a szárazföldről egyaránt kiemelkedő, önző, mindent csak magának akaró, és ezért mindent és mindenkit szétmarcangolni, bekebelezni, de legalábbis maga alá taposni szándékozó hatalmas vadállatnak. Ez esetben ugyanis annak az egységét fogjuk megvalósítani, és nem pedig az isteni eredetű, és annak meg is maradó szelíd és békés emberiségnek.
A világ magát értelmiséginek nevező rétegének egy bizonyos köre most világszerte a plagizálást, vagyis a másik ember szellemi alkotásának teljes vagy csak részbeni eltulajdonítását kapta fel, mint valamiféle súlyosan büntetendő cselekményt. Az igazság azonban az, hogy valamilyen szinten minden ember plagizál, vagyis minden ember a másiktól elsajátított gondolatokat gondolja tovább és adja elő, mint sajátját, hogy azokat aztán mások is elsajátíthassák és azokat továbbgondolva vagy éppen nem továbbgondolva, de mindenképpen maguk is továbbadhassák, mint a számukra éppen úgy megadott lehetőség szerinti sajátjukat. Ehhez pedig semmi mást nem kell egyetlen embernek sem tennie, mint hogy tudatosítania kell magában az adott gondolatokat, hogy azokat a tudati egésze tartalmába maga is végérvényesen bevehesse, majd be is vegye, és annak megfelelően tovább is adhassa, ha akarja. Mindennek igazságához viszont hozzátartozik az is, hogy csakis ezen a módon haladhat szakadatlanul előre az emberi tudás „kereke”, azaz maga az ember, mint értelmes tudat fejlődése.
Akárhogy is vesszük, még tehát az az ember is plagizál, aki a szellemi illetve tárgyi elméjéből „előbukannó” eredetileg csak szellemi lehetőségű és minőségű dallamos gondolatokat vagy egyszerűen csak dallamokat finom, vagy akár meg is fogható fizikaira lefordítja. Ugyanígy plagizálást követ azonban el az is, aki akár csak egyetlen már lerögzített vagy éppen csak kimondott gondolatot az egyik nyelvről a másikra, azaz a sajátjára lefordítja, majd a kimondása illetve leírása révén továbbadja. A korábbi esetben ugyanis a „lég”-nek is nevezett szellemi valóságból vett gondolatokat sajátítja el és adja elő az ember itt a tárgyi valóságban a sajátjaként, míg a nyelvről nyelvre fordítás esetében is ugyanezt a „hibát” követi el, amennyiben a fordítás mellé a saját nevét is odabiggyeszti a fordító. Hát még ha az elvégzett „irodalminak” elnevezett munkájáért ellenszolgáltatást is követel illetve elfogad a fordító.
Az igazság tehát mindenképpen az, hogy az itt plagizálásnak elnevezett nélkül nincsen, és nem is létezhet sem egyéni, sem pedig csoportos tudati fejlődés, hanem csakis a tudati sekélyesség, azaz végül is maga a minden területen fellépő tudatlanság létezne.
A nem pénzhaszonért és egyéb más anyagi előnyért végzett plagizálás viszont egyszerűen csak annyit jelent, hogy az illető ember maga is hozzáadja a tudatát, ugyanakkor pedig a saját tudatába be is veszi a másiktól megismerteket, melyeket egyben tehát már tovább is gondolva maga is tovább kíván adni, hogy mások is „gazdagodhassanak” általa.
Mi magunkat értelmes embereknek nevezők valójában azonban mindent ott rontottunk el, hogy ahelyett, hogy a már meglévő szellemi tudásunkat illetve képességünket, semmit azokból magunknak vagy az érdekcsoportunk számára megtartva belőle egyszerűen, éspedig minden ellenszolgáltatás nélkül kicserélnénk egymással, közös megegyezéssel még ezeket az élettel együtt minden ember számára legfontosabbakat is, ahogyan lassan már az életet is, csakis pénzzel kifejezhető értékké tettük. Innentől fogva pedig kalmárkodni kezdtünk már vele, illetve velük is, ahogyan azt minden tárgyi javainkkal is tesszük.
Gondoljunk azonban csak jól bele, születhetnének-e egyáltalán tudományos eredmények, de bármiféle irodalmi, vagy egyéb más alkotások is, ha az emberek nem sajátítanák el az őket megelőző korok és az adott kor embereinek a sajátjaiként már meglévő, azaz az addig elért tudását? A maguknak szintén kisajátított szerzői, avagy alkotói jogdíjaikat nem azokkal az emberekkel is meg kellene tehát osztaniuk, és ugyanúgy a többi embertársukkal is, akik bármi módon illetve bármiféle szinten is, de részt vesznek az együtt emberiségnek nevezettnek eddig elért tudásának kialakításában?
A plagizálást (mely alatt mi sajnos nem csak a szó vagy egyéb más külső forma szerinti teljes lemásolást értjük) felháborodottan ellenző, és bűnténynek minősítő emberek azonban már talán észre sem veszik, hogy ezzel a lépésükkel most éppen a szellemi produktumokat, lényegében azonban magát a pénzzel és egyéb más tárgyi értékekkel soha ki nem fejezhető szellemiséget (még tehát a tulajdon magukét is!) igyekeznek minden erejükkel tárgyiasítani, hogy még a révén is csak minél nagyobb tárgyi haszonra, tárgyi gazdagságra illetve hatalomra, és esetleg még hírnévre tehessenek szert.
Az emberiség a tárgyi javak birtoklása miatt kialakult összeférhetetlensége illetve különbözősége érzete miatt elkövette tehát már azt az égbekiáltó hibát is, hogy a tudást is, hovatovább pedig már az életet is pénzzé tette. Nem számolt ugyanis vele, hogy mindezen intézkedéseinek viszont már igazán nagy ára lesz, legfőképpen pedig rá nézve! Ez a jelenlegi ballépése ugyanis soha nem az egyre nagyobb szellemi magasságokba való emelkedését fogja szolgálni, illetve eredményezni, hanem egyszerűen csak az el- vagy visszaállatiasodását, vagyis az egyre alantasabb helyzetbe, valójában azonban a még sekélyesebb tudatállapotba való kerülését, avagy tehát visszaesését.
Az emberiségnek a mai intelligenciája mellett azt is meg kellene tehát értenie, hogy a szellemi tudás, mely tehát a gyakorlati élet területeire is egyszerűen lefordítható, azaz leegyszerűsíthető és használható, ettől a tettétől még egyáltalán nem lesz tárgyi érték, hanem mindig is megmarad szellemi, azaz maga az Isten adta képességnek, mellyel tehát valamilyen szinten és formában minden ember egyaránt rendelkezik. Mindenki tehát ingyen kapja ezeket az itt saját tulajdonúnak csak tűnő képességeket Istentől, és ezért legfeljebb is csak átadni és kicserélni van joga ezeket az igazából tehát csak sajátosságait, mintsem kizárólagosan sajátjait, és egyben kötelessége is az embernek azokat a másik embertársának szintén ingyen átadni, illetve az övéivel kicserélni, amennyiben az ezt akarja. Mindent ugyanis, amit tudunk, azt mind és mindig első fokon az Istentől tudjuk. Maga azonban az összes tudás is, mivel Isten valójában a mindenséggel is egyenlő, csakis magáról az Istenről szólhat, avagy tehát tudhat, mégpedig minden előfordulási formájában.
Minden információ elsősorban tehát szellemi eredetű, lehetőségű, és minőségű is, amit tehát éppen emiatt nem szabadna, de az igaz valójában soha nem is lehet eltárgyiasítani, mert az azzal való még csak próbálkozás is, akár még végzetes katasztrófát is okozhat. Mégpedig az egész emberiségre nézve, vagyis még magukra a kiötlőire nézve is. Ezt pedig talán már hamarosan észre is fogjuk venni. Ha tehát máshol nem is, akkor az elembertelenedett, egykoron tehát még „emberi”-nek nevezett társadalmon.
Amennyiben tehát az élethez és a tudáshoz továbbra is ezen a helytelen módon állunk hozzá, akkor ne csodálkozzunk el azon sem, ha egyszer majd nagy hirtelenséggel azon vesszük észre magunkat, hogy már nem is az emberiség egésze „testének” vagyunk tagjai, hanem valamiféle vérszomjas, tengerből és a szárazföldről egyaránt kiemelkedő, önző, mindent csak magának akaró, és ezért mindent és mindenkit szétmarcangolni, bekebelezni, de legalábbis maga alá taposni szándékozó hatalmas vadállatnak. Ez esetben ugyanis annak az egységét fogjuk megvalósítani, és nem pedig az isteni eredetű, és annak meg is maradó szelíd és békés emberiségnek.
