Szerelmes a szakácsnő………mondjuk, ha túl sósra sikeredik az étel.
Ami persze nem baj, mármint ha a szakács vagy a kukta szerelmes, a sok só viszont annál inkább. Ha ízetlennek érezzük az ételt, akkor sózunk. Van, aki ezt már oly mértékben megszokta, hogy meg sem kóstolja az ételt, hanem kóstolás nélkül sóz.
A Bibliában többször olvashatunk a sóról, mindig nagyon értékes volt, Jézus is beszél a sóról példázatában, miszerint sónak kellene lenni a környezetünkben.
Napjainkban nem probléma a só, roskadoznak alatta a boltok polcai, a finomítottól a tengeri jódozottig mindenféle sóval találkozhatunk.
Egymásnak ellentmondó információkat hallunk a sóról. Egyesek szerint semmit se sózunk, így is sok só kerül be a szervezetünkbe az élelmiszer adalékanyagokon keresztül, miközben a gyümölcsökből és egyéb élelmiszerekből is elég sót veszünk magunkhoz. A só-hívők szerint viszont a só nemcsak fűszer, hanem egyike a legfontosabb élelmiszereknek.
Már a méhben lévő magzat is találkozik a sóval, hisz a magzatvíz meleg, különleges víz-sóoldat, amely összetételében a vérre és az őstengeri vízre emlékeztet.
Szervezetünk 60%-ban folyékony alkotóelemekből áll, így nem csoda, ha a sóháztartás felbomlása könnyen galibát okozhat. A víz az élet elixírje, fontos feladata lenne a sejtek tisztításában és salaktalanításában. A túlzott só fogyasztás miatt viszont nem jut el oda, és így alakul ki például az ödéma, merthogy a sejtek fokozatosan kiszáradnak, miközben a szervezetet elárasztja a víz.
A sót másként nátrium-kloridnak hívjuk. A vízhiányért két ásványi anyag felelős, a nátrium és a kálium. A kálium felel azért, hogy a létfontosságú folyadék a sejten belül megőrződjék. Nézzünk egy érett gyümölcsöt, melynek akár 80-90%-a víz, mégsem folyik szét a kezünkben, mert a kálium nem engedi. A nátrium felel a sejteken kívüli a logisztikáért, az anyagcsere folyamatokért. Akkor vagyunk egészségesek, ha a sejteken kívül és belül is, a kívánatos mennyiség áll rendelkezésre ezekből az anyagokból.
Érdekes emlékem él Kétegyházáról, amikor pék nagymamám arról beszélt, hogy mindig legyen a háznál egy zsák só, mert a második világháborúban a só olyan érték volt, hogy cserekereskedelemmel bármit kaphattak érte. Egy pékségben pedig különösen, hisz milyen ízű illetve ízetlen lenne a kenyér só nélkül.
A sóra tehát szükségünk van, de nem mindegy milyen sót eszünk illetve veszünk. A normál konyhasó finomított, amelyben egy sor tartósítószer és segédanyag is van, például alumínium-hidroxid, amely egyesek szerint az Alzheimer kor kialakulásához is vezethet.
A sóval kapcsolatos vizsgálódásom eredményeként arra jutottam, hogy tekintettel kell lennünk a különbségekre. A só jó vagy rossz volta, nemcsak az adagolástól függ. Figyelembe kell venni a minőséget, a só eredetét, valamint szakszerű alkalmazását.
A só fogyasztás 65%-át a kémiai nagyipar használja fel, a téli utcasózásra 12%, a konyhai fogyasztásra 5% só megy el. Beszélhetünk még gyógyító sóról is, például a Holt-tenger sója az egyetlen a világon, amely a pikkelysömörre jó.
A só tehát életelemünk. És lelki életelemünk is?
Mi történik akkor, ha a só megízetlenül?
Jézus azt mondja: „Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással."
Napjainkban milyen jó lenne, ha ez a só minden adalék és szennyező anyag nélküli lenne, és nem romolna meg, hanem megtartaná azt az ízt, amelyet eredetileg kapott. És ehhez is hozzá kapcsolódik a békesség, azaz a felhívás, hogy éljünk békességben egymással. Akkor lehetünk igazi só, adhatunk ízt a világnak, ha nem békétlenséget, hanem béke ízét közvetítjük.
Az utak sózására több mint kétszer annyi sót használnak, mint konyhai fogyasztásra. Mi tehát még a só szerepe? Jégoldás. A körülöttünk lévő jeget kell, kellene olvasztanunk.
A só a beszédre is hat, a Biblia szerint.
Pál apostol azt mondja:
”Beszédeteket mindenkor kedvesség öntse el. Sóként fűszerezze azt tudásotok, hogy kinek-kinek milyen feleletet kell adnotok.”
És kilyukadtunk a kommunikáció fontosságához. Nem elég, hogy azt tanácsolja a Biblia, hogy éljünk békességben egymással, hanem tudásunk fűszerezzük sóval, megfelelő kommunikációval.
És ez ad ízt napjaink politikai, társadalmi közegében. Legyünk így, ilyen sók.
2008.09.27. Durkó Sándor László
