A mondás szerint szebb adni, mint kapni. Ez roppant önzetlenül hangzik, de valljuk be, hogy nagyon szeretünk kapni is. De mitévők legyünk, ha olyasmit ajándékoznak nekünk, amit egyáltalán nem akartunk, amire nincsen szükségünk, meg úgy általában nem is tetszik? És ha már itt tartunk, hogyan adjunk?
Szenteste, mindenki ráveti magát az ajándékokra, az izgalom a tetőfokára hág, és akkor…, kínos mosoly, feszélyezett:
– Köszi, de aranyos vagy! – De már kémleli a többi csomagot, hátha van ott még valami, valami, ami nem ennyire vacak, mint ez. A másik fél pedig elhűlve ül, és piszok kellemetlenül érzi magát.
Valószínűleg mindenki járt már így, valószínűleg mindkét oldalon voltunk már, legalább egyszer.
Mit lehet tenni, ha iszonyatosan nem tetszik az a valami, az az izé, amit kaptunk? Nem valószínű, hogy ezt rögtön meg kéne mondanunk. Elvégre is karácsony van, nem akarjuk elrontani a másik jókedvét, nem akarjuk megmérgezni a hangulatot azzal, hogy fintorogva próbálgatjuk a nagyi által kötött iszonytató pulcsit, vagy amint befújtuk magunkat párunktól kapott parfümmel, már rohanunk is átöltözni, fürdeni, a testvérünk által vásárolt könyvet, pedig laza mozdulattal a könyvespolc legmagasabb pontjára helyezzük… Közben pedig erőltetetten mosolygunk.
Ha viszont vidáman, nevetgélve fogatjuk az „örömünk” tárgyát, Oscar-gyanús alakítást nyújtunk, azt ecsetelve, hogy mennyire fenomenális, ennél jobbat nem is találhatott volna, félő, hogy máskor is ehhez a „hasznos gyönyörűséghez” hasonlatos dologgal fog meglepni a delikvens. Már pedig ezt a legkevésbé sem szeretnénk.
Érdemes megvárni a karácsony végét, szép lassan elsüllyeszteni a szekrény mélyén – úgyis észreveszi, hogy nincs használatban az ajándéka –, célravezető az őszinteség is, mondjuk meg neki kerekperec, hogy ez nem egészen álmaink meglepetése volt. Persze csak óvatosan, tapintatosan, ekkor se legyen célunk az, hogy megbántsuk.
S mi a helyzet akkor, ha olyasmit veszünk valakinek, ami felől kétségeink vannak? Vajon tetszeni fog neki? Vajon tudja majd használni? Reménykedünk, hogy nincs neki még ilyen. Sokan azzal próbálják idegességüket oldani, hogy kisebb beszédet tartanak, miközben átadják a csomagot. Arról, hogy hát nagyon nehéz döntés volt, és nem biztos, hogy tetszeni fog, de aztán mégis úgy döntött, hogy ezt veszi, és egyébként is annyira izgatott…
Ezt NE csináljuk!
A másik mosolyogni fog ugyan, és bizonygatni fogja, hogy bármi, amit tőlünk kap, az nagyszerű, ő mindennek örül, de magában ekkor már azon jár az agya, hogy milyen arcot is vágjon, ha valami borzalom lapul a csomagolópapír alatt.
Egyszerűen csak kívánjunk boldog karácsonyt, ha nem bírjuk ki kommentár nélkül, akkor egy „remélem tetszik-et” kanyarítsunk a végére. Hagyjuk, hogy kiélvezze az örömteljes izgalom pillanatait, azt a néhány másodpercet, amíg kifejti a papírból meglepetésünket.
Végül gondoljunk arra, hogy a karácsony elsősorban nem az ajándékozásról szól. Sőt! Nem szabad, hogy egy rossz döntés tönkre tegye ezt a meghitt ünnepet.
(a karacsony.hu cikke )
