BoldogBlog

Békét kötni mindennel és mindenkivel, aki más, mint amit jónak, szépnek tartok, s csak önmaga tud lenni.
Elfogadni külön kozmoszának törvényeit, ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani idegen,
rossz ízeket, helyükre tenni téves jelképeket. Megérteni titkos nyelvüket, a hebegőt, a dadogót, a szitkozódót, mérget fröccsentő csúfat is.
Felismerni e tintahal - felhő mögött zokogó, magányos kárhozottat, aki adni, kérni nem képes. Számláján csak bevétel - rovatot vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret, nem ismer egyebet, csak a nihilt, koporsót ácsol, sírgödröt ás.
Elviselni botor jelszavát, aki maga keresi búját, baját, visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik,
sült galambra lesve tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár,a figyelmeztetésért halálmadárt kiált.
Nem tudja másképp.
Semmiféle vád, ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát.
Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok magam is. Nem több nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent, Sziszifusziként hegyre hordom terheimet, aztán visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsájtok, ami nehezebb, mint átugrani saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis megtörténik időnként, pedig nem idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig, eltünteti, ami valónak tűnik, s megmutatja, ami a mulandóban is igaz, mert soha el nem múlik.