Talán némelyikőtök emlékszik még kis családomra, Fülikére, Sharonra, és a csipetkékre. Jól megnőttek, amióta utoljára meséltem róluk. Bizony, már össze-vissza kavircolnak a szobánkban, lassan a földszintre telepítésre is sor kerül, mielőtt lepottyannának maguktól az emeleti szobánkból.
Azóta már nem a szekrénynél laknak, hanem beköltöztek a számítógépasztal alá, mert itt jó puha, meleg a szőnyeg. És nem utolsó sorban nekem is jó, mert hűvösebb estéken nagyon jó lábmelegítők. Hihetetlen jók! Az ugyan igaz, hogy néha harapnak és karmolnak, de hát ennyit elnéz egy szerető gazdi szív. Valamint gazdiláb is.
Régen a férjem nem akart macskát, igaza is volt, persze panelban laktunk akkoriban. Most már szerencsére egy kis tanyán lakunk, természetesen azóta beszereztem pár macskát. Illetve csak egyet, a többi egyszerűen idepottyant valami úton-módon.
Ma reggel kérdeztem a férjemet, miközben pont a porontyokkal játszott, hogy melyik kismacska a kedvence?
Erre azt mondta, hogy nem tudja, mindegyik más, mind külön személyiség.
-És milyennek figyelted meg a lurkókat? -kíváncsiskodtam.
Nézzétek, elmondom, hogy milyennek látja őket:
Íme, Sír Kán, a nagy bunyós és felfedező, rendszeresen megtámadja a lábszárunkat. Két napja itt volt egy kisfiú, aki még sosem látott cicát és megijedt a kis kedvencemtől. Ijedtében hátrahőkölt az 5 éves fiúcska. Erre mit tesz Sír Kán? Hát felpúpozott háttal fújt rá, és mellső lábaival pofozást imitált a levegőben. Ugye nem kell mondanom, hogy mekkorát nevettem?
Ő hát Sír Kán, a nagy vadász.
Akkor következzék Cirmink:
Cirmi, a kúszómester, mindenhová előszeretettel felmászik, legfőképpen abba a fotelbe, melyben ülünk. Emberfüggő, ott szeret lenni, ahol mi vagyunk. Ő Cirmi, az emberfüggő, hegymászó ivadék. Most is itt alszik mellettem a fotelban, szerencsére még beleférünk mindketten. Nem szeret egyedül lenni, hát ez van. Őt ezért szeretjük.
Akkor nézzük Kormit:
Tehát Kormi, a másik kedvencem. Több okból lett a szívem csücske. Először azért, mert pont ugyan olyan, mint az első két gyerekkori macskuszomból az egyik. Azt nagyon szerettem, sok-sok évig élt. Ő volt Fekete, aki Tarkával együtt kergette ki a szerencsétlen betévedt tacskót az udvarból. Na de ez most Kormiról szól, a szívem csücskéről. Kormoncom azért lopta be magát a szívembe, mert ő olyan magának való, nincs szüksége társaságra, de mégis nagyon szeret az ölemben szundizni.
Rám is azt mondták régen, hogy magamnak való vagyok és senki nem vette észre, hogy belül pont ellenkezőleg, így hát tudom, hogy Kormi is igényli a foglalkozást, tán még jobban is, mint a többiek. Kicsit visszahúzódó természet, de az ágyat már megtalálja, hogy ott aludjon. Szintén mászóbajnok.
Akkor a következő:
Félénkke, mert félénk. Nézzétek csak a szemeit, milyen aggódva néz? Neki még nincs olyan kifejlett személyisége, mert még fiatalabb a másik három csöppségnél, hiszen ő már Sharon lánya. Még a mozgása sem olyan fejlett, jelenleg is bukdácsol kicsinykét még.
Most pedig az utolsó kölyök, Szundika. Mert ő még sokat szundizik. Ő hasonlít legjobban a Mamijára. Puha bundácskája nem is cirmos, inkább foltos. De nemsokára, pár nap múlva már ő is rakoncátlan lesz, mint a többiek.
Majd akkor újra írok róluk.
Ez volt tehát a személyiségek röpke felsorolása. A hétköznapjaikról, és hogy mikor lesz fogváltás, és egyéb apróságok, majd legközelebb rémítgetem kedves olvasóimat. Addig is legyen mindenkinek cica-micás szép napja! ;c)
Talán némelyikőtök emlékszik még kis családomra, Fülikére, Sharonra, és a csipetkékre. Jól megnőttek, amióta utoljára meséltem róluk. Bizony, már össze-vissza kavircolnak a szobánkban, lassan a földszintre telepítésre is sor kerül, mielőtt lepottyannának maguktól az emeleti szobánkból. Azóta már nem a szekrénynél laknak, hanem beköltöztek a számítógépasztal alá, mert itt jó puha, meleg a szőnyeg. És nem utolsó sorban nekem is jó, mert hűvösebb estéken nagyon jó lábmelegítők. Hihetetlen jók! Az ugyan igaz, hogy néha harapnak és karmolnak, de hát ennyit elnéz egy szerető gazdi szív. Valamint gazdiláb is.
Régen a férjem nem akart macskát, igaza is volt, persze panelban laktunk akkoriban. Most már szerencsére egy kis tanyán lakunk, természetesen azóta beszereztem pár macskát. Illetve csak egyet, a többi egyszerűen idepottyant valami úton-módon.
Ma reggel kérdeztem a férjemet, miközben pont a porontyokkal játszott, hogy melyik kismacska a kedvence?
Erre azt mondta, hogy nem tudja, mindegyik más, mind külön személyiség.
-És milyennek figyelted meg a lurkókat? -kíváncsiskodtam.
Nézzétek, elmondom, hogy milyennek látja őket:
Íme, Sír Kán, a nagy bunyós és felfedező, rendszeresen megtámadja a lábszárunkat. Két napja itt volt egy kisfiú, aki még sosem látott cicát és megijedt a kis kedvencemtől. Ijedtében hátrahőkölt az 5 éves fiúcska. Erre mit tesz Sír Kán? Hát felpúpozott háttal fújt rá, és mellső lábaival pofozást imitált a levegőben. Ugye nem kell mondanom, hogy mekkorát nevettem? Ő hát Sír Kán, a nagy vadász.
Akkor következzék Cirmink:
Cirmi, a kúszómester, mindenhová előszeretettel felmászik, legfőképpen abba a fotelbe, melyben ülünk. Emberfüggő, ott szeret lenni, ahol mi vagyunk. Ő Cirmi, az emberfüggő, hegymászó ivadék. Most is itt alszik mellettem a fotelban, szerencsére még beleférünk mindketten. Nem szeret egyedül lenni, hát ez van. Őt ezért szeretjük. Akkor nézzük Kormit:
Tehát Kormi, a másik kedvencem. Több okból lett a szívem csücske. Először azért, mert pont ugyan olyan, mint az első két gyerekkori macskuszomból az egyik. Azt nagyon szerettem, sok-sok évig élt. Ő volt Fekete, aki Tarkával együtt kergette ki a szerencsétlen betévedt tacskót az udvarból. Na de ez most Kormiról szól, a szívem csücskéről. Kormoncom azért lopta be magát a szívembe, mert ő olyan magának való, nincs szüksége társaságra, de mégis nagyon szeret az ölemben szundizni. Rám is azt mondták régen, hogy magamnak való vagyok és senki nem vette észre, hogy belül pont ellenkezőleg, így hát tudom, hogy Kormi is igényli a foglalkozást, tán még jobban is, mint a többiek. Kicsit visszahúzódó természet, de az ágyat már megtalálja, hogy ott aludjon. Szintén mászóbajnok.
Akkor a következő:
Félénkke, mert félénk. Nézzétek csak a szemeit, milyen aggódva néz? Neki még nincs olyan kifejlett személyisége, mert még fiatalabb a másik három csöppségnél, hiszen ő már Sharon lánya. Még a mozgása sem olyan fejlett, jelenleg is bukdácsol kicsinykét még.Most pedig az utolsó kölyök, Szundika. Mert ő még sokat szundizik. Ő hasonlít legjobban a Mamijára. Puha bundácskája nem is cirmos, inkább foltos. De nemsokára, pár nap múlva már ő is rakoncátlan lesz, mint a többiek.
Majd akkor újra írok róluk.
