A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személyviszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos "tárgyához", hanem a világ egészéhez. Ha egy személy csak egy másik személyt szeret és összes többi embertársával szemben közömbös, a szeretet nem szeretet, hanem szimbiotikus ragaszkodás vagy megnagyobbított önzés. A legtöbb ember mégis azt hiszi, hogy a szeretet a tárgyon múlik és nem a képességen. Sőt éppenséggel azt hiszik, hogy az bizonyítja a szeretetük intenzitását, ha senki mást nem szeretnek a "szeretett" személyen kívül. Ez ugyanaz a téveszme, amelyről már korábban is beszéltünk. Aki nem érti, hogy a szeretet aktivitás, a lélek ereje, az azt hiszi, hogy semmi másra nincs szükség, csak meg kell találni a megfelelő tárgyat - és aztán megy minden magától. Ez a magatartás olyan, mintha valaki, aki festeni akar, kötné az ebet a karóhoz, hogy nem kell megtanulnia a mesterséget, elég, ha megkeresi a megfelelő tárgyat, és mihelyt megtalálta, gyönyörű képet fog festeni.
Ha igazán szeretek egy embert, akkor minden embert szeretek, szeretem a világot, szeretem az életet. Ha azt tudom mondani valakinek, hogy "szeretlek", tudnom kell azt is mondani: "Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is".Abból azonban, hogy a szeretet beállítottság, amely mindenkire vonatkozik és nemcsak egyvalakire, nem következik az, hogy a szeretet típusai között nincsenek olyan különbségek, amelyek a szeretet tárgyának fajtájától függenek. Az embernek tehát az a legmélyebb szükséglete, hogy legyőzze elkülönültségét, hogy kiszabaduljon magánya börtönéből. E cél elérésének az abszolút kudarca egyenlő az elmebajjal, mert a teljes elszigeteltség pánikját nem lehet másképp legyőzni, csak ha az egyén radikálisan szakít a külvilággal: ekkor megszűnik az elkülönültség érzése, hiszen megszűnt a külvilág, amitől az ember elkülönült Az ember minden korban és minden kultúrában egy és ugyanazon kérdéssel kerül szembe: Arra kell megoldást találnia, hogy hogyan győzze le az elkülönültséget, hogyan valósítsa meg az egyesülést, hogyan haladja meg az egyéni életet, és olvadjon egybe a világegyetemmel. Ugyanazzal a kérdéssel birkózik a barlangban élő ősember, a nyájait legeltető nomád, az egyiptomi földműves, a föníciai kereskedő, a római katona, a középkori szerzetes, a japán szamuráj, a modern hivatalnok és gyári munkás. A kérdés ugyanaz, mert ugyanaz a talaj, amelyből kinő: az emberi állapot az emberi lét feltételei. A felelet változó. A kérdésre lehet a válasz állatimádás, emberáldozat, vagy katonai hódítás, tobzódás az élvezetekben, aszketikus lemondás, megszállott munka, művészi alkotás, istenszeretet és emberszeretet. Sok válasz van ugyan – tanú rá az emberi történelem -, de nem megszámlálhatatlanul sok. Ellenkezőleg, ha figyelmen kívül hagyjuk az apró különbségeket, amelyek inkább felületiek, mintsem lényegeik, máris rájövünk, hogy a válaszok száma korlátozott, és hogy az ember a különböző kultúrákban, amelyekben élt, nem is adhatott más válaszokat. A vallás és a filozófia története, ezeknek a válaszoknak a története, különbözőségükkel és számbeli korlátozottságukkal egyetemben.
A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit, vagy amit szeretünk. Ahol ez a cselekvő törődés hiányzik, ott nincs szeretet. Erről szól a bibliában Jónás könyve is. Isten Jónásnak adott válasza jelképesen értendő. Isten azt magyarázza Jónásnak, hogy a szeretet lényege "fáradni" valamiért és "nevelni" valamint, hogy szeretet és fáradozás elválaszthatatlanok. Az ember azt szereti, amiért fárad, és azért fárad, amit szeret. "
