A kislány karácsonyi csomagot készített. Egy dobozt csomagolt be, drága, arany papírba.
Aránytalanul sok papírt használt fel, sok színes zsinórt és díszeket.
- Hát te meg mit csinálsz? - kérdezte feddő hangon az apja. - Pazarlod a drága papírt, mintha te vetted volna!
A lány sírt és félrehúzódott egy sarokba. A dobozt a szívéhez szorította.
A szentestén, amikor a család tagjai megajándékozták egymást,
a lány is odaadta apjának a szeretettel becsomagolt dobozt.
- Papi, ez a tiéd.
Az apa elérzékenyült. Talán nagyon kemény volt. Végeredményben az ajándék az övé.
Óvatosan felbontotta a csomagot és türelmesen összehajtogatta az arany papírt, majd kinyitotta a dobozt. Legnagyobb meglepetésére a doboz üres volt!
A nem várt meglepetés felizgatta és kirobbant:
- Te meg az egész drága, arany papírt egy üres dobozra fecsérelted?!
A leány okos, nagy szeméből kigördültek a könnycseppek és így szólt:
- De papi, nem is üres a doboz! Egymillió puszit tettem bele!
A férfi azóta is az irodában az asztalon őriz egy cipődobozt.
- Hiszen ez üres - mondják a kollégái.
- Egyáltalában nem! A kislányom szeretete van benne - válaszolja a büszke édesapa.
