Magáról a Boldogságról nem lehet beszélni, nem lehet írni. Az örömöt csak átélni, megélni lehet; az elmélkedésre csak akkor kerül sor, ha az ember már kiesett a boldogság örök harmóniájából. S most az „örök” szót szó szerint kell értelmezni: létezik az örök boldogság, sõt, alapvetõen csak az örök boldogság létezik! Természetesen most még csak legyinthetsz, vagy épp elfogadón bólogathatsz, de akár hiszed, akár nem, az állandó változásban állandó Boldogság élhetõ át. Alapvetõen két ok tart távol tõle: egyik a neveltetésed, a másik a neveltetésednek köszönhetõen megszületett elméd, egod. De ha hagyod, hogy az elméd, s az egod kényszerítõ ereje nélkül létezz, egyszerûen Boldoggá válsz, mindenféle erõlködés, szándék és ok nélkül.Szerintem megéri megpróbálni…
Az, hogy a boldogtalanság az ember alapállapotává vált, elsõsorban a nevelésnek köszönhetõ. Amikor egy gyermek megszületik, minden idegszálával a környezetét lesi: lénye tiszta mezejére, a külvilágból eltanult minták építik fel személyiségét. Mikor egy gyermek békésen gyönyörködik az életben, vagy épp boldogan elmerül a játékai között, a kutya sem törõdik vele, sõt, a szülei örülnek, hogy csend van végre, s megnézhetik a tévében a meccset, vagy az aktuális szappanopera következõ részét. Ha a gyerkõc hangosan kacagva boldog, még rá is ordítanak, meg is büntetik, mert hát nem hallják, mit sugároz nekik a Doboz… ám amint beteg lesz, azonnal szeretetteljesen fordulnak felé, azonnal kitüntetik figyelmükkel. A gyermek rájön, hogy csak akkor kapja meg azt a figyelmet, amit szeretne, csak akkor lesz "jó" gyerek, csak akkor kap szeretetet az ordítás helyett, ha beteg, ha szomorú. így válik hát egy ember személyiségének alapjává, a létezése alapállapotává a boldogtalanság…
Ha most a szüleid nyakába akarod varrni a saját boldogtalanságod, akkor sosem fogsz megszabadulni a beléd nevelt elvektõl, s az egész életed a görcsös örömhajhászásra fog elmenni. Már csak azért se hibáztasd a szüleidet, mert beléjük is azt nevelték, hogy a boldogtalanság erény. Ráadásul a megoldás kulcsa nem a felelõs keresése, hanem a folyamat tudatossá tétele. Mert ha tudatára ébredsz a neveltetésed ezen átkára, esélyt kapsz a szabad életre, esélyt a boldogságra. Ne maradj egy beprogramozott számítógép: ha vágysz a boldogságra, akkor lépj túl a beléd nevelt programon. Megteheted, ha akarod…Mindent megtehetsz.
A második oka annak, hogy a boldogtalanság a természeteddé vált, az elme, az ego. Figyeld csak meg, amikor egy ismerõsöd boldogtalan, egybõl felé fordulsz, s elönt egyfajta meleg együttérzés. Az emberek azt hiszik, hogy ilyenkor szeretik a másikat, de ha õszintén képes vagy megfigyelni magad ebben a pillanatban, akkor észreveheted, hogy amit érzel, az nem szeretet. Ezzel a látványos odafordulással csak játszod azt a megértõ, figyelmes szerepet, amelyet a társadalom elvár tõled – a benned megjelenõ melegség pedig a sajnálat. ám a sajnálatot az ego összehasonlító képessége szüli: ha valaki nálad rosszabbul érzi magát, akkor az egod elhiteti veled, hogy te több vagy egy szenvedõ embernél. Természetesen ez az érzés szinte sosem jut el a hétköznapi tudatosságodig, szinte sosem sajnálsz valakit direkt azért, hogy többnek hihesd magad általa. De az egod legmélyérõl ez az érzés irányítja lépteid, akár tudsz róla, akár nem. Minderrõl nem tehetsz – de arról már igen, ha tudsz a folyamatról, s hagyod, hogy továbbra is így legyen.
Ha õszintén szembe mersz nézni magaddal, akkor megfigyelheted, hogy ha valaki fennhangon megéli a boldogságot, ha valaki szemmel látható ok nélkül nevet, énekel vagy épp vigadozik, általában nem érzed jól magad. Míg a boldogtalan emberrel azonnal tudsz azonosulni, a boldogság körtáncába ritkán tudsz bekapcsolódni, mert az egod azonnal elkezd okokat keresni a másik boldogságára. "- Miért boldog ez?-" gyötröd magad a kérdéssel. S amikor találsz egy logikus magyarázatot – nyert a lottón, vett egy új autót, talált magának egy gyönyörû nõt vagy egy jóképû férfit, stb. – akkor az egod azonnal megszólal a fejedben: "- Miért pont õ? Miért pont neki van, nekem miért nincs?"Természetesen a legtöbb ember megpróbál tenni a boldogtalanság ellen, s jól akarja érezni magát. ám az ego tudatossága nem képes túllépni önmaga árnyékán: ha jól akarod érezni magad, akkor az egod csapdájában vagy. Ez csak egy elme-trükk a boldogtalanság eltakarására: amíg iszol, vagy épp kábítószerezel, amíg a megalázott beosztottjaid szenvedésébõl merített hatalommámorban kéjelegsz, vagy amíg a fõnöködbõl kihízelgett elismeréseken örömködsz, amíg verekszel vagy a focimeccset nézed, addig csak eltakarod magad elõl a boldogtalanságodat. De ezzel csak elmenekülsz a beléd nevelt boldogtalanság elõl: mindennel foglalkozol – munkamániás leszel, állandóan eszel, iszol, kéjelegsz, stb. – csakhogy ne kelljen szembenézned magaddal, ne kelljen szembenézned a benned tomboló sötét fellegekkel. Pedig ha egy kicsit a mélyére néznél önmagadnak, mélyére néznél a Létnek, akkor megtalálhatnád a valódi Boldogságot.
Ha valóban Boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittõl, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd – így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha meg megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszted – a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni. ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok. Csak az ego, az elme keresi az indokokat, mert képtelen felfogni az élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetõen nincs indokod. Amikor igazán boldog vagy, amikor fekszel a tengerparton és napozol, amikor fáradtan hazaérsz, és jólesõ sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem gondolsz semmire… amikor valóban Boldog vagy, akkor eltûnnek az indokok. Sõt, még te is eltûnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egod, az elméd megszûnik! Ekkor csak vagy, s ez maga a Boldogság. S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és semmiért.A boldogságnak azért nincs oka, mert a létezés alapállapota maga a Boldogság, a Lét maga a boldogság. Nézz szét magad körül! Ha egy tisztább pillanatodban befogadod a körülötted létezõ életet, megtapasztalhatod, hogy a természet alapvetõen boldog, hogy létezik! Létezik, így hát boldog. A természetnek nincs kacsalábon forgó palotája a Riviérán, mégis boldog, mégis boldogságot áraszt magából.
Most persze mondhatod, hogy azért vagy te ember, azért vagy te több egy növénynél vagy egy állatnál, hogy neked több minden okozzon örömöt, mint egy fának vagy egy rókának… S igazad is van. Te ember vagy, neked a tudatod teremtõ ereje - maga a teremtés - olyan örömöt adhat, amelyet egyetlen más létformának sem ezen a bolygón. De ha az elméddel elveszed önmagad elõl azt a lehetõséget, hogy boldogságot adjon neked a teremtés; ha az egoddal még azt az ok nélküli Boldogságot is elveszed magadtól, amelyet egy róka vagy egy tölgyfa át tud élni, akkor az emberséged semmivel sem emel a növények vagy az állatok, semmivel sem emel a kövek vagy a föld fölé. Sõt, akkor egyenesen szerencsétlenebbé tetted magad a "halott" anyagnál.A létezés alapállapota a Boldogság. Ezért nincs szükség semmi okra. Ha csak tudsz önmagad lenni, ha csak tudsz létezni, akkor átérzed a Boldogságot. Ha pedig képes vagy azért boldog lenni, mert vagy – minden ok, minden magyarázat és elvárás nélkül –, akkor te magad leszel a Boldogság. Hogy ezt megtapasztalhasd, meg kell értened, hogy az örökkön változó Boldogsághoz vezetõ út a Jelen. Ha a jelenben élsz, akkor boldog vagy – mert a boldogtalanság csak a múltban vagy a jövõben létezik. Amikor gyötör egy régi emlék, akkor a múltad miatt vagy szomorú, amikor épp a holnapi vizsgád miatt gyötrõdsz, akkor a jövõd tesz boldogtalanná. De ha átélsz egyetlen pillanatot a jelenben, akkor rá fogsz döbbenni, hogy a jelenben nincs szomorúság, nincs gyötrõdés: ha megtanulsz önmagadra figyelni, akkor önmagadban felfedezheted a Boldogságot.
Most persze mondhatod, hogy mit ér a boldogság, ha nem oszthatod meg másokkal. Az ego általában ezt az érzést használja, hogy eltérítsen téged a tudatodtól, hogy továbbra is irányítsa lépteid. Az ego, a társadalom elvárja tõled, hogy "adj". S te eljátszod ezt a szerepet, pedig nincs is mit adnod… ám ha ok nélkül vagy boldog, ha te magad vagy a Boldogság, akkor azt nem tudod magadban tartani. Ekkor már nem kell görcsösen törekedned az adásra: ha benned felkel a nap, nem tudod a fényét másokkal nem meg osztani. Oly ragyogó, oly gyönyörteli lesz a benned felfakadó valódi öröm, hogy ok nélkül osztod majd meg mindenkivel. Ez az a szeretet, ez az a korlátlan elfogadás, amelyet a legtöbb vallásos, ezoterikus ember görcsösen keres. S ezt akarattal nem lehet elérni, ám ha te magad vagy a boldogság, akkor valóban képes leszel átélni, akkor már valóban képes leszel adni. Abban a pillanatban, ahogy az egoddal elfordulsz mindentõl s mindenkitõl, megnyílsz mindennek s mindenkinek - s ahogy nem akarsz a beléd nevelt elvek által rángatva szeretetet és boldogságot adni, szeretetet s boldogságot fogsz adni mindenkinek. Egyszerûen nem tudsz majd mást, csak…Boldog lenni, és boldogságot adni.
A. J. Christian
