Miközben reggel elvégzem a jógalégzést, és elmondom a megerősítő mondataimat, mindig rádöbbenek, mennyire működik a gondviselés és milyen szép is az élet!
Ha csak egyszer is kihagyja az ember ezt a praktikát, olyan, mintha összeesküdne ellene a világ és minden a feje tetejére állna!
Tegnap megkeresett egy fiatal nő. Még női szemmel is szép volt. El nem tudtam képzelni, milyen baja lehet ennek a kedves, mosolygós, értelmes tekintetű asszonynak?
Hamarosan kiderült, komoly érzelmi válságban van. Van egy férj, aki magasan nem törődik felesége érzelmi igényeivel, de viszont "van". Kiderült, még az anyagiak terén sincs összetartás, külön kasszán vannak. Ez azért lepett meg, merthogy vannak gyermekek is, akiket etetni, ruházni kell. A feleség még gyesen van, gyes mellett tanul, tehát az ő jövedelme jó, ha pelenkára elég.
Lehet, hogy az én értékrendemmel van baj, de sohasem értettem, mi a csudáért köti össze két ember az életét és miért nevelnek utódokat, ha semmiben sincs egyetértés két egészséges felnőttnek látszó, ám valójában éretlen személyiség között? Mit örökítenek át a gyermekeikre?
Azt, hogy hogyan kell egymásra fittyet hányni? Hogyan kell hidegségben, teljes diszharmóniában együtt élni egy családnak? Hiszen a család a társadalom testének legkisebb sejtje. Ha ott nincs rend és szeretet, megette a fene az egész társadalmi és gazdasági fejlődést!
Merthogy még a gazdaság sem magától működik, hanem azoktól az emberegyedektől, akik működtetik! Azt hittem, a férj ridegsége a legnagyobb baj, ám tévedtem! Kiderült, a fiatal nőnek akadt egy heves udvarlója és ahogy az általában lenni szokott, mindent elhitetett vele! Szeretetet, szerelmet hazudott, és ő volt a hős, szeretni tudó lovag, egészen addig, amíg a nő nem közölte vele, elhagyja a férjét, hogy szerelemével új életet kezdjenek. És akkor jött a fekete leves! A hős szerelmesnek időközben gyereke született, még csecsemő és esze ágában sincs elhagyni a családját!
A nő pedig teljesen annak bűvöletében élt eddig, hogy őt ez a valaki szereti, a gonosz férj pedig rideg és számító, akivel már nem tudja tovább elképzelni az életét!
Ahogy hallgattam, és figyeltem bájos arcát, azon tűnődtem, hogy lehetünk mi nők ennyire naívak? Miért futunk bele ilyen csapdákba, hiszen a Napnál is világosabb, hogy ez a Don Huan is csak egy kis kikapcsolódásra vágyott és ehhez nem átallotta becsapni szeretetre vágyó áldozatát! Hiszen a hódítás volt a lényeg, semmimás! Az, hogy egy összetört szívet, esetleg egy tönkrement családot hagy maga után? Mit számít? Hazamegy, bebújik a kedves felesége mellé az ágyba, és éli a jó férjek és családapák hős szerepét! Fiatal beszélgető partnerem saját maga mondta ki a valóságot, én már csak ahhoz kellettem, hogy felhívjam rá a figyelmét:
A szülő az íj, a gyermek a kilőtt nyílvessző. A gyermek azt viszi tovább, amit lát a családban.
Hosszú távon egy ilyen szerelmi háromszög iszonyatosan sok energiát vesz el, és mérgezi minden résztvevő lelkét és sajnos a gyermekeikét is! A gyermekek lelki antennája olyan finom, olyan érzékeny, hogy nem lehet előttük titikot tartani! Érzik és viszik tovább a mintát!
Akármilyen nehéz, mérlegelni kell! Mi a legjobb a gyerekeknek? Mit nyújtana az új társ nekik? Megéri-e ezért felrúgni mindent, felrúgni két családot?
Természetesen vannak szituációk, amikor a válás a legjobba megoldás, de ez már csak akkor fordulhat elő, ha minden kötél szakad! Amikor agresszió, mindennapi cirkuszok, stb fordul elő, akkor a gyerekek védelme érdekében kell váltani!
Fontossági sorrend! És bár aki érzelmileg érintett egy kapcsolatban, nagyon nehéz tárgyilagosnak lennie, de kérdezem én! Milyen szerelem az, ahol miközben belénk szerelmesek, gyereket csinálnak otthon az asszonynak?
Azt hiszem a válasz magától értetődő.
Vannak helyzetek, amikor összetévesztjük a szeretethiányt a szerelemmel, a ragaszkodást a biztonsággal.
Pedig a szeretet és a biztonság is csak egyedül saját magunkban található!
A Boldogság olyan pillangó, ha kergetjük, tovaszáll, de ha leülünk, csendben letelepszik ránk! Amikor egy külső tényezőtől tesszük függővé a saját boldogságunkat, örökké kiszolgáltatottak leszünk! Amikor rátapadunk a másikra és szeretetünkkel megfojtjuk, azzal visszataszítóvá tesszük saját magunkat párunk szemében.
Nincs az az ember, aki a túlzott ragaszkodást, féltékenykedést hosszú távon kiábrándultság nélkül képes lenne elviselni.
Tehát egyetlen egy megoldás van csupán arra, ha valakinek szeretethiánya van! A saját magában lévő szeretetet megkeresni, felépíteni és addig szeretni magát, amíg a világ is kerek, biztonságos egésszé válik az életében!
Hiszen a világ pontosan olyannak fogad el minket, ahogyan mi elfogadjuk saját magunkat!
És hogyan tudjuk a legegyszerűbben elfogadni magunkat? Önismerettel, önszuggesztióval, önbecsüléssel!
"Nem azt kapod a sorstól, amit szeretnél, hanem azt, amikt akarsz! És a sors onnan tudja mit akarsz, hogy mit mondasz magadnak! (V.J.J.)
És ne feledd! Te vagy az Életed sugárzó Napja!
Kassai Csilla ( www.5rol6ra.hu )
