Ha kilépsz az ajtón, s nézel fel az égre,
aranyló napsugár kacsint rád éppen.
Szaladsz a virágos tarka mezőn, s
elpihensz, hol selymesen puha a fű.
Csodás illatot hord a nyári szél,
arcodat borzolja, lelkedet cirógatja.
Nézed a hatalmas végtelen határt,
lelked szabad, s a szíved sem fáj.
Kezedben fűszál,ajkadon a nóta,
gyermeki önmagad visszakacsingat.
Nézed ahogy a felhő kúszik az égen,
s a madarak is táncukat lejtik Néked.
Átölelnéd tán most az egész nagy világot,
oly boldog most a szíved, szárnyal a lelked.
Behunyod a szemed, s arra gondolsz csendben,
Ó! Ez a csodás pillanat ne érjen soha véget!