Van élet a halál után? A lélek örök? Új, meg új testben járja kijelölt útját a földön, míg végleg nyugodhat? Ezert oly ismerősek letünt korok, addig idegen tájak? Emlék? Örökölhető sejt memória?
A természet csodálatos, kifürkészhetetlen egység, melynek parányi eleme az ember. Számos kutatás, vita, elmélet és feltételezés él a létezésről és az életről. A lélekről. No meg, a lélekvándorlásáról. Az alábbi kb a negyedik ilyen történet volt, amit megismertem.
*******
Susan Ganem alig volt tizenhat hónapos, amikor kiejtette az első szavakat: "halló, Leila?". Később a kislány előző életéről annyit mesélt szüleinek, míg azok elvitték ahhoz a bizonyos "előző" családhoz. Susan mindannyiuk nevét első látásra felsorolta.
A reinkarnációról szóló történeteket általában nagy kétkedéssel fogadjuk. Ian Stevenson sem volt elkötelezett híve ennek a témának, amikor pszichiáterként felfigyelt egy napilapban arra az interjúra, amelyet ezzel a kislánnyal készítettek.
Az orvos odautazott, s számos kérdést tett fel Susannak, míg annyi bizonyíték nem gyűlt össze, hogy ő maga is elhitte: ez a gyerek tényleg emlékszik valamire, előző életére.
A lány kiskora óta állította, hogy őt Hanan Masszurnak hívják, két lánya van és férje, ő maga egy szívműtét következtében halt meg. Felsorolta az összes rokona nevét, illetve olyan információkkal is rendelkezett, melyről utólag kiderült: csak Hanan néhány családtagja tudott róluk.
Az "igazi" Hanan Masszur életútja teljesen megfelelt a Susan által elmondottaknak, két gyermeket szült, amikor szívbetegsége miatt Amerikba utazott, hogy ott operálják meg. A műtétbe azonban belehalt, ám még előző nap próbálta felhívni lányát, Leilát. Hát innen a kislány első mondata ("halló, Leila?").
Az asszony holttestét hazaszállították Libanonba, s rá tíz napra megszületett Susan. Édesanyja még a vajúdás előtt megálmodta, milyen nemű a csecsemő, s megjelent neki egy körülbelül negyvenéves nő is, aki ezt mondta: "hozzád megyek".
Amikor már a szülők is kezdték komolyan venni gyermekük állításait, felkeresték a Masszur családot, s Susan mindenkit felismert, elmondta nevüket, s hogy milyen rokonságban áll velük.
Húsz év múlva Stevenson professzor újra felkereste az ekkorra már fiatal nőt, aki azt mondta, a tényekre már nem emlékszik, de valamilyen furcsa érzés a mai néha hatalmába keríti.
Ian Stevenson csak Burmában huzsonöt ilyen esetet talált még, amikor adatokkal, nevekkel tudták alátámasztani a gyerekek, hogy előző életükben kik voltak, s szinte mind az 1945-ös japán-brit összecsapásban vesztették életüket. Egyikük még régi lakáscímére is emlékezett, pontosan.
Természetesen a kételkedés mindanyiunban bennünk él, de azért elgondolkoztató, ennyi gyerek és ennyi bizonyítható, pontos adat vajon lehet-e véletlen vagy csalás?
( Ian Stevenson: Visszatérő lelkek c. könyvéből)
Egyik barátom kérdésemre még fotót is talált a kislányról, mikor úgy egy éve az események után kutattam. Érdekelnek az ilyen esetek. Vajon mi az igazság?
Ivan Jefremov orosz tudós és író szerint létezik genetikai sejt-emlékezet, mely őseink során át öröklődve agyunk rejtekén bújik meg.
Számos vallás a lélek emlékezetével magyarázza, ha egy addig sosem látogatott messzi táj kísértetiesen ismerős. Ha egy álom vissza-vissza tér, ha ismerősek vagyunk idegen helyen: emlék valamelyik előző életünkből.
A legtöbb ember számára hite adja meg a választ.
S vajon, mi az igazság a hittel? Létezik egyetlen, mely igazán helyes? Vagy sokkal inkább egy tőről fakad mind? Egyetlen, nagy, egyetemes igazságból, melyet már itt ott eltakar a ráaggatott sok sallang, szertartás, egyéni apró módosítás?
Tudományos kutatás, történelem, vallási hagyományok és hit... sőt: szenzációhajhászás. Vajon melyik áll a fent említett események hátterében?
Nekem megvan róla a magam véleménye.
Vajon, a kedves olvasónak is?
