Két szerzetes, az ifjú és a bölcs öreg, útra kell világot látni, hogy belső
fényüket kiterjesztve tanulhassanak a Föld anyától és testvéreiktől,
megtanulják azt, ami még hiányzik útjukat megalapozó kövek közül és átadva
tudásukat, Ön maguk többi részét, - akik más testben laknak-, szintén
emeljék a magasabb tudatosság felé.
Haladnak céljuk felé, amikor elérkeznek egy mezőt átszelő kis patak
partjához, ami mellett egy szép és fiatal hölgy áll, szép ruhájában a táj
ékköveként tündököl. A hölgy nem tud átkelni a kis patakocskán, úgy, hogy
ruhájának szépségét ne sodorja bajba.
Az idős szerzetes felajánlja önzetlen segítségét, karjaiba veszi az ifjú
lányt és karjaiban, a vízben gázolva elindul vele a patak túloldalára. Az
ifjú meglepődve figyeli tanítója cselekedetét, hiszen felesküdtek arra, hogy
nőt nem érintenek életük során, és kezei még a combjait is érintette.
Kisegítve az ismeretlent tovább haladnak, az ifjú elméje még mindig társa
cselekedete körül forog.
A nap már nyugszik le az égen, amikor is nem bírja tovább és kiböki:
- Hogy tehetted ezt? Fogadalmat tettünk, hogy nem érintünk nőt, te
pedig a karjaidba vetted őt, másképp is segíthettünk volna neki.
- Arra a kis leánykára gondolsz, fél napnyi járásra a hátunk
mögött? Én már rég letettem őt a karjaimból, de te még mindig magaddal
cipeled?
fényüket kiterjesztve tanulhassanak a Föld anyától és testvéreiktől,
megtanulják azt, ami még hiányzik útjukat megalapozó kövek közül és átadva
tudásukat, Ön maguk többi részét, - akik más testben laknak-, szintén
emeljék a magasabb tudatosság felé.
Haladnak céljuk felé, amikor elérkeznek egy mezőt átszelő kis patak
partjához, ami mellett egy szép és fiatal hölgy áll, szép ruhájában a táj
ékköveként tündököl. A hölgy nem tud átkelni a kis patakocskán, úgy, hogy
ruhájának szépségét ne sodorja bajba.
Az idős szerzetes felajánlja önzetlen segítségét, karjaiba veszi az ifjú
lányt és karjaiban, a vízben gázolva elindul vele a patak túloldalára. Az
ifjú meglepődve figyeli tanítója cselekedetét, hiszen felesküdtek arra, hogy
nőt nem érintenek életük során, és kezei még a combjait is érintette.
Kisegítve az ismeretlent tovább haladnak, az ifjú elméje még mindig társa
cselekedete körül forog.
A nap már nyugszik le az égen, amikor is nem bírja tovább és kiböki:
- Hogy tehetted ezt? Fogadalmat tettünk, hogy nem érintünk nőt, te
pedig a karjaidba vetted őt, másképp is segíthettünk volna neki.
- Arra a kis leánykára gondolsz, fél napnyi járásra a hátunk
mögött? Én már rég letettem őt a karjaimból, de te még mindig magaddal
cipeled?
