jógi és tanítványa haladtak tovább az ösvényen. Ám messze volt a következő falu és a jógi úgy döntött, itt az ideje, hogy leüljenek meditálni.
Találtak egy kicsiny tisztást, ahol leültek egy fa tövében. A jógi elővette a máláját, lehunyta a szemét és magában ismételte a mantráját. Ifjú tanítványa hasonló módon tett. Lassan telt az idő… A tanítványnak úgy tűnt, már órák óta gyakorolnak. Óvatosan kinyitotta a szemét. Szemben ült a Mesterével és látta, a Mester még mindig rezzenéstelen arccal és csukott szemmel gyakorol. - Ismételd a mantrád! – szólt rá szigorúan a Mestere. A tanítvány becsukta a szemét és gyakorolt tovább. De gondolatai hamar elkalandoztak. Fájt a térde, hiszen egész nap gyalogoltak, kényelmetlen volt a földön ülnie. Újra kinyitotta a szemét… - Ismételd a mantrád! – szólt rá szigorúan a Mestere. A tanítvány halkan sóhajtott és újra lehunyva szemét gyakorolt tovább. De megkordult a gyomra, és csuklás is rájött. – Nem birok gyakorolni – mondta csendesen. - Látom – felelte megenyhülten a Mester és ő is kinyitotta a szemét. – Éhes vagy?
A tanítványa bólintott. – Akkor egyél. Kaptunk valamilyen alamizsnát?
- Még a legutóbbi faluban néhány csapatit. Egy maradt… - a tanítvány előkotorta tarisznyájából a száraz csapatit. Először a Mesterének ajánlotta fel az ételt.
- Köszönöm, nem – hárította el a jógi. Edd csak meg. – A tanítvány majszolni kezdte a csapatit. Száraz volt már, így a morzsák a fűbe hullottak.
- Miért nehéz gyakorolni? – kérdezte a Mester.
- Nehéz ülni a földön mozdulatlanul – felelte a tanítvány – egész nap gyalogoltunk, nehéz kő állta utunkat. Elfáradtam…
- Én is fáradt vagyok, mégis gyakoroltam. – Mondta a Mester – Azt hittem, azért lettél a tanítványom, mert el akarsz érni valamit…
- Igen, Mester, már hónapok óta járok veled erdőn-mezőn, gyakorlom a mantrámat, de egyre kevésbé látom, hogy bárhova is eljutnék.
A Mester mosolygott: Nagyobb kitartásra lenne szükséged… - a fa tövére mutatott – Nézd csak:
A fa tövénél, a fűben meglátottak egy kicsiny hangyát. A hangya valahol a fa törzsének közepe táján lakott és óriási szerencse érte: talált egy óriási morzsát!!! Biztosan a csapatiból esett le, melyet a tanítvány evett az előbb.
A hangya boldogan cipelte magával a fűszálak között a morzsát. A fa tövénél megállt egy pillanatra, majd elindult felfelé. Ám alig járt egy arasznyi magasságnál, leejtette. Rögtön leszaladt, újra felvette, és ment felfelé. Most eljutott legalább kétarasznyi magasságig, ám sajnos újra leejtette. Megint leszaladt a morzsáért. Óvatosan kikerülte az előbbi akadályokat és sokkal feljebb jutott.
A tanítvány elámulva figyelte, ahogy a kis hangya a hatalmas morzsával egyensúlyozva, az újabb és újabb akadályokat kikerülve végül eljutott az otthonába.
- Köszönöm a tanítást… - mondta a tanítvány és behunyta a szemét. Ismételte tovább a mantráját…
A mesélő megjegyzése:
A hangyáról és a jógiról szóló történetet Mesterem, Paramhans Swami MaheshwaranandaJi Jóga haladóknak c. könyvében (1988.) olvastam. És az elmúlt évtizedekben sokat segített, hogy ne adjam fel…
Előzmény: egér
Nawesh
A tanítványa bólintott. – Akkor egyél. Kaptunk valamilyen alamizsnát?
- Még a legutóbbi faluban néhány csapatit. Egy maradt… - a tanítvány előkotorta tarisznyájából a száraz csapatit. Először a Mesterének ajánlotta fel az ételt.
- Köszönöm, nem – hárította el a jógi. Edd csak meg. – A tanítvány majszolni kezdte a csapatit. Száraz volt már, így a morzsák a fűbe hullottak.
- Miért nehéz gyakorolni? – kérdezte a Mester.
- Nehéz ülni a földön mozdulatlanul – felelte a tanítvány – egész nap gyalogoltunk, nehéz kő állta utunkat. Elfáradtam…
- Én is fáradt vagyok, mégis gyakoroltam. – Mondta a Mester – Azt hittem, azért lettél a tanítványom, mert el akarsz érni valamit…
- Igen, Mester, már hónapok óta járok veled erdőn-mezőn, gyakorlom a mantrámat, de egyre kevésbé látom, hogy bárhova is eljutnék.
A Mester mosolygott: Nagyobb kitartásra lenne szükséged… - a fa tövére mutatott – Nézd csak:
A fa tövénél, a fűben meglátottak egy kicsiny hangyát. A hangya valahol a fa törzsének közepe táján lakott és óriási szerencse érte: talált egy óriási morzsát!!! Biztosan a csapatiból esett le, melyet a tanítvány evett az előbb.
A hangya boldogan cipelte magával a fűszálak között a morzsát. A fa tövénél megállt egy pillanatra, majd elindult felfelé. Ám alig járt egy arasznyi magasságnál, leejtette. Rögtön leszaladt, újra felvette, és ment felfelé. Most eljutott legalább kétarasznyi magasságig, ám sajnos újra leejtette. Megint leszaladt a morzsáért. Óvatosan kikerülte az előbbi akadályokat és sokkal feljebb jutott.
A tanítvány elámulva figyelte, ahogy a kis hangya a hatalmas morzsával egyensúlyozva, az újabb és újabb akadályokat kikerülve végül eljutott az otthonába.
- Köszönöm a tanítást… - mondta a tanítvány és behunyta a szemét. Ismételte tovább a mantráját…
A mesélő megjegyzése:
A hangyáról és a jógiról szóló történetet Mesterem, Paramhans Swami MaheshwaranandaJi Jóga haladóknak c. könyvében (1988.) olvastam. És az elmúlt évtizedekben sokat segített, hogy ne adjam fel…
Előzmény: egér
Nawesh
