Felnőtt emberek normális kommunikációja nem egymás földbe döngöléséről,hanem kölcsönös megértésről és egymás felemeléséről kellene, hogy szóljon.Az ellenségeskedés, a rágalmazás nem vezet sehová sem.
Ismert annak az emberek a példája, aki négykézláb keres valamit az utcám.
Egy arra járó járőr megkérdezi, mit csinál?
- Az autókulcsaimat keresem.-válaszolja a férfi.
- Itt veszítette el?
- Nem.Egy mellékutcában ejtettem el, de itt sokkal jobb a világítás...
Írja Rosenberg doktor a Szavak és ablakok című könyvben. Azt hiszem, most egy jó darabig el vagyok látva témával ennek a könyvnek a kapcsán!
Hiszen annyira más gondolkodás- és kommunikációs formát tár elénk, mint amiben most élünk! Amiben pillanatnyilag magam is élek!
Azt írja, az a megfigyelése, hogy kultúrális örökségünk legtöbbünket arra késztet, hogy olyan helyekre összpontosítsuk a figyelmünket, ahol valószínűleg nem kapjuk meg azt, amit keresünk.
És ez tényleg így van!
Amikor bírálunk, ítélkezünk, érzelmileg zsarolunk szavainkkal, később csodálkozunk, mert érzelmi bumerángunk rendszerint visszatér hozzánk! És nem értjük! Mi nem tetszik a másiknak? Képtelen elfogadni a kritikát? Ilyen beteg vagy érzékeny?
Háború, konfliktus van a világban? Nem csoda! Hiszen gyakran még a kommunikáció szintjén sem vagyunk képesek megértésre, empátiára jutni!
Hogyan legyen béke és harmónia, amikor mérgező szavainkkal szennyezzük a világot és egymás lelkivilágát?
Hogyan legyen béke és harmónia, amikor képtelenek vagyunk figyelmet, és empátiát adni annak, akinek szüksége van rá?
Amikor valaki bírál és rágalmaz, akkor érvényesül MINDIG egy 80/20-as szabály. 80%-ban ugyanis önmagáról beszél, mert a bírálat mindig annak a jele, hogy nem vállalunk saját magunk cselekedeteiért felelősséget.
Amikor arról beszélünk, hogy a másik mit ront el, és miben ilyen, meg olyan, az rendszerint mindig önmagunkról szól.
Ezt a közmondást mindenki ismeri:
Más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem!
Így van ez a bírálattal és a rágalommal, becsületsértéssel.
Amikor valaki azt írja, tükröt tart nekem, örülök neki, de meg is mosolyogtat.
Ugyanis az jó, ha valakinek van már tükre! Ám amikor azt mindig csak mások felé tartja, anélkül, hogy akár egyszer is belenézne, az már kicsit furcsa.
Ám az ő tükre, nem az enyém.
Mindig szükség van tükörre! Mindig! Ám amikor valakinek negatív és eltorzított a tükre, nyilván, csak negatívat és torz dolgokat mutat mindenki felé.
Mindenki abból indul ki, amit megtapasztalt, amit beépített hiedelemrendszerébe. Nyilván, neki az a természetes, az a normális.
Szokták mondani, ki mint él, úgy ítél.
Ám ebben a kifejezésben is van pozitív üzenet!
Ha ugyanis jobb életet akarunk, mint a jelenlegi, egyszerűen csak másként kell élnünk! Nem mindegy mire fókuszálunk! Mindenki ismeri a félig televan, és félig üres a pohár példát!
Azt látjuk meg a másikban, amivel saját magunknak van dolga! Amikor valaki hozzászól valamihez, és úgy kezdi, a cikk írójának ilyen meg olyan baja van, is ilyen meg olyan, akkor 80%-ban önmagáról beszél.
És azt is ismerjük, NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS!
Hát, meg kell mondjam, ebben a dialektikára épült világban korántsem olyan egyszerű feladat leszokni az ítélkezésről, a bírálatról, a másokban a csak a rosszat észrevenni szokásról. Hála a Rosenberg könyvnek, remek módszereket ismerhetünk meg, amik helyre teszik bennünk esetleges kényszeres, téves elképzeléseinket e témában.
Örülök nagyon a Szavak ablakok vagy falak című könyvnek! Hiszen arról szól, hogyan tegyük szebbé, harmónikusabbá saját világunkat! Hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy szívtől-szívig jusson el minden szavunk, és önmagunkról beszéljünk, saját érzéseinkről, szükségleteinkről, kérésünkről, ne pedig sértően és megalázóan másokról!
Hiszen a kimondott szónak teremtő ereje van, és amellett azt is tudják azok, akik felvilágosultabbak, hogy MINDEN CSELEKEDETÜNK VISSZAHAT ÖNMAGUNKRA!
Akkor mire is várunk tulajdonképpen?
FIGYELJ ÉS HALLGASS MEG
http://otrolahatra.virtus.hu/index.php?id=detail...
A szavak ablakok (vagy falak)
Szavaid osorként csattannak lelkemen,
kettőnk közé éket ver ítéleted.
Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd,
amit hallok azt szó szerint értsem-e?
Mielőtt pajzsot rántanék magam elé,
s megszólalna fájdalmam vagy félelmem,
mielőtt szavammal falat építenék, mondd,
amit hallok, azt szó szerint értsem-e?
A szavak ablakok vagy falak.
Elítélnek vagy felszabdítanak.
Célom: úgy szólni, és úgy figyelni,
ami mindenkinek a szeretetet jelenti.
Tudod, van, amit el kell mondanom,
mert az igen fontos nekem.
Ha szavaim nem tükrözik szándékaim,
szabadnak maradnom segítesz-e?
Ha úgy tűnik, mintha szidnálak,
ha úgy éreznéd, nem szeretlek,
kérlek, ne a szavaimra figyelj,
hanem a mögöttük megbújó érzésre!
Ruth Bebermeyer
Ismert annak az emberek a példája, aki négykézláb keres valamit az utcám.
Egy arra járó járőr megkérdezi, mit csinál?
- Az autókulcsaimat keresem.-válaszolja a férfi.
- Itt veszítette el?
- Nem.Egy mellékutcában ejtettem el, de itt sokkal jobb a világítás...
Írja Rosenberg doktor a Szavak és ablakok című könyvben. Azt hiszem, most egy jó darabig el vagyok látva témával ennek a könyvnek a kapcsán!
Hiszen annyira más gondolkodás- és kommunikációs formát tár elénk, mint amiben most élünk! Amiben pillanatnyilag magam is élek!
Azt írja, az a megfigyelése, hogy kultúrális örökségünk legtöbbünket arra késztet, hogy olyan helyekre összpontosítsuk a figyelmünket, ahol valószínűleg nem kapjuk meg azt, amit keresünk.
És ez tényleg így van!
Amikor bírálunk, ítélkezünk, érzelmileg zsarolunk szavainkkal, később csodálkozunk, mert érzelmi bumerángunk rendszerint visszatér hozzánk! És nem értjük! Mi nem tetszik a másiknak? Képtelen elfogadni a kritikát? Ilyen beteg vagy érzékeny?
Háború, konfliktus van a világban? Nem csoda! Hiszen gyakran még a kommunikáció szintjén sem vagyunk képesek megértésre, empátiára jutni!
Hogyan legyen béke és harmónia, amikor mérgező szavainkkal szennyezzük a világot és egymás lelkivilágát?
Hogyan legyen béke és harmónia, amikor képtelenek vagyunk figyelmet, és empátiát adni annak, akinek szüksége van rá?
Amikor valaki bírál és rágalmaz, akkor érvényesül MINDIG egy 80/20-as szabály. 80%-ban ugyanis önmagáról beszél, mert a bírálat mindig annak a jele, hogy nem vállalunk saját magunk cselekedeteiért felelősséget.
Amikor arról beszélünk, hogy a másik mit ront el, és miben ilyen, meg olyan, az rendszerint mindig önmagunkról szól.
Ezt a közmondást mindenki ismeri:
Más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem!
Így van ez a bírálattal és a rágalommal, becsületsértéssel.
Amikor valaki azt írja, tükröt tart nekem, örülök neki, de meg is mosolyogtat.
Ugyanis az jó, ha valakinek van már tükre! Ám amikor azt mindig csak mások felé tartja, anélkül, hogy akár egyszer is belenézne, az már kicsit furcsa.
Ám az ő tükre, nem az enyém.
Mindig szükség van tükörre! Mindig! Ám amikor valakinek negatív és eltorzított a tükre, nyilván, csak negatívat és torz dolgokat mutat mindenki felé.
Mindenki abból indul ki, amit megtapasztalt, amit beépített hiedelemrendszerébe. Nyilván, neki az a természetes, az a normális.
Szokták mondani, ki mint él, úgy ítél.
Ám ebben a kifejezésben is van pozitív üzenet!
Ha ugyanis jobb életet akarunk, mint a jelenlegi, egyszerűen csak másként kell élnünk! Nem mindegy mire fókuszálunk! Mindenki ismeri a félig televan, és félig üres a pohár példát!
Azt látjuk meg a másikban, amivel saját magunknak van dolga! Amikor valaki hozzászól valamihez, és úgy kezdi, a cikk írójának ilyen meg olyan baja van, is ilyen meg olyan, akkor 80%-ban önmagáról beszél.
És azt is ismerjük, NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS!
Hát, meg kell mondjam, ebben a dialektikára épült világban korántsem olyan egyszerű feladat leszokni az ítélkezésről, a bírálatról, a másokban a csak a rosszat észrevenni szokásról. Hála a Rosenberg könyvnek, remek módszereket ismerhetünk meg, amik helyre teszik bennünk esetleges kényszeres, téves elképzeléseinket e témában.
Örülök nagyon a Szavak ablakok vagy falak című könyvnek! Hiszen arról szól, hogyan tegyük szebbé, harmónikusabbá saját világunkat! Hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy szívtől-szívig jusson el minden szavunk, és önmagunkról beszéljünk, saját érzéseinkről, szükségleteinkről, kérésünkről, ne pedig sértően és megalázóan másokról!
Hiszen a kimondott szónak teremtő ereje van, és amellett azt is tudják azok, akik felvilágosultabbak, hogy MINDEN CSELEKEDETÜNK VISSZAHAT ÖNMAGUNKRA!
Akkor mire is várunk tulajdonképpen?
FIGYELJ ÉS HALLGASS MEG
http://otrolahatra.virtus.hu/index.php?id=detail...
A szavak ablakok (vagy falak)
Szavaid osorként csattannak lelkemen,
kettőnk közé éket ver ítéleted.
Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd,
amit hallok azt szó szerint értsem-e?
Mielőtt pajzsot rántanék magam elé,
s megszólalna fájdalmam vagy félelmem,
mielőtt szavammal falat építenék, mondd,
amit hallok, azt szó szerint értsem-e?
A szavak ablakok vagy falak.
Elítélnek vagy felszabdítanak.
Célom: úgy szólni, és úgy figyelni,
ami mindenkinek a szeretetet jelenti.
Tudod, van, amit el kell mondanom,
mert az igen fontos nekem.
Ha szavaim nem tükrözik szándékaim,
szabadnak maradnom segítesz-e?
Ha úgy tűnik, mintha szidnálak,
ha úgy éreznéd, nem szeretlek,
kérlek, ne a szavaimra figyelj,
hanem a mögöttük megbújó érzésre!
Ruth Bebermeyer
Egy arra járó járőr megkérdezi, mit csinál?
- Az autókulcsaimat keresem.-válaszolja a férfi.
- Itt veszítette el?
- Nem.Egy mellékutcában ejtettem el, de itt sokkal jobb a világítás...
Írja Rosenberg doktor a Szavak és ablakok című könyvben. Azt hiszem, most egy jó darabig el vagyok látva témával ennek a könyvnek a kapcsán!
Hiszen annyira más gondolkodás- és kommunikációs formát tár elénk, mint amiben most élünk! Amiben pillanatnyilag magam is élek!
Azt írja, az a megfigyelése, hogy kultúrális örökségünk legtöbbünket arra késztet, hogy olyan helyekre összpontosítsuk a figyelmünket, ahol valószínűleg nem kapjuk meg azt, amit keresünk.
És ez tényleg így van!
Amikor bírálunk, ítélkezünk, érzelmileg zsarolunk szavainkkal, később csodálkozunk, mert érzelmi bumerángunk rendszerint visszatér hozzánk! És nem értjük! Mi nem tetszik a másiknak? Képtelen elfogadni a kritikát? Ilyen beteg vagy érzékeny?
Háború, konfliktus van a világban? Nem csoda! Hiszen gyakran még a kommunikáció szintjén sem vagyunk képesek megértésre, empátiára jutni!
Hogyan legyen béke és harmónia, amikor mérgező szavainkkal szennyezzük a világot és egymás lelkivilágát?
Hogyan legyen béke és harmónia, amikor képtelenek vagyunk figyelmet, és empátiát adni annak, akinek szüksége van rá?
Amikor valaki bírál és rágalmaz, akkor érvényesül MINDIG egy 80/20-as szabály. 80%-ban ugyanis önmagáról beszél, mert a bírálat mindig annak a jele, hogy nem vállalunk saját magunk cselekedeteiért felelősséget.
Amikor arról beszélünk, hogy a másik mit ront el, és miben ilyen, meg olyan, az rendszerint mindig önmagunkról szól.
Ezt a közmondást mindenki ismeri:
Más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem!
Így van ez a bírálattal és a rágalommal, becsületsértéssel.
Amikor valaki azt írja, tükröt tart nekem, örülök neki, de meg is mosolyogtat.
Ugyanis az jó, ha valakinek van már tükre! Ám amikor azt mindig csak mások felé tartja, anélkül, hogy akár egyszer is belenézne, az már kicsit furcsa.
Ám az ő tükre, nem az enyém.
Mindig szükség van tükörre! Mindig! Ám amikor valakinek negatív és eltorzított a tükre, nyilván, csak negatívat és torz dolgokat mutat mindenki felé.
Mindenki abból indul ki, amit megtapasztalt, amit beépített hiedelemrendszerébe. Nyilván, neki az a természetes, az a normális.
Szokták mondani, ki mint él, úgy ítél.
Ám ebben a kifejezésben is van pozitív üzenet!
Ha ugyanis jobb életet akarunk, mint a jelenlegi, egyszerűen csak másként kell élnünk! Nem mindegy mire fókuszálunk! Mindenki ismeri a félig televan, és félig üres a pohár példát!
Azt látjuk meg a másikban, amivel saját magunknak van dolga! Amikor valaki hozzászól valamihez, és úgy kezdi, a cikk írójának ilyen meg olyan baja van, is ilyen meg olyan, akkor 80%-ban önmagáról beszél.
És azt is ismerjük, NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS!
Hát, meg kell mondjam, ebben a dialektikára épült világban korántsem olyan egyszerű feladat leszokni az ítélkezésről, a bírálatról, a másokban a csak a rosszat észrevenni szokásról. Hála a Rosenberg könyvnek, remek módszereket ismerhetünk meg, amik helyre teszik bennünk esetleges kényszeres, téves elképzeléseinket e témában.
Örülök nagyon a Szavak ablakok vagy falak című könyvnek! Hiszen arról szól, hogyan tegyük szebbé, harmónikusabbá saját világunkat! Hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy szívtől-szívig jusson el minden szavunk, és önmagunkról beszéljünk, saját érzéseinkről, szükségleteinkről, kérésünkről, ne pedig sértően és megalázóan másokról!
Hiszen a kimondott szónak teremtő ereje van, és amellett azt is tudják azok, akik felvilágosultabbak, hogy MINDEN CSELEKEDETÜNK VISSZAHAT ÖNMAGUNKRA!
Akkor mire is várunk tulajdonképpen?
FIGYELJ ÉS HALLGASS MEG
http://otrolahatra.virtus.hu/index.php?id=detail...
A szavak ablakok (vagy falak)
Szavaid osorként csattannak lelkemen,
kettőnk közé éket ver ítéleted.
Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd,
amit hallok azt szó szerint értsem-e?
Mielőtt pajzsot rántanék magam elé,
s megszólalna fájdalmam vagy félelmem,
mielőtt szavammal falat építenék, mondd,
amit hallok, azt szó szerint értsem-e?
A szavak ablakok vagy falak.
Elítélnek vagy felszabdítanak.
Célom: úgy szólni, és úgy figyelni,
ami mindenkinek a szeretetet jelenti.
Tudod, van, amit el kell mondanom,
mert az igen fontos nekem.
Ha szavaim nem tükrözik szándékaim,
szabadnak maradnom segítesz-e?
Ha úgy tűnik, mintha szidnálak,
ha úgy éreznéd, nem szeretlek,
kérlek, ne a szavaimra figyelj,
hanem a mögöttük megbújó érzésre!
Ruth Bebermeyer
