Az árvácskavirág nagyon várta a napsugár üzenetét. Megszokta már, hogy a reggeli szellôvel a nap is a fülébe súgjon, s fájt neki, hogy a nap haragos fellegek mögé bújt, és nem gondolt vele. Egy bô reggeli harmat után elküldte az illatát a naphoz, hogy megkérdezze:
– Nap, szeretsz-e még engemet?
Az illat fölszállott a levegôbe, de kósza felhôk szétsodorták. Az üzenet nem jutott el a napig.
Másnap a színét küldte föl az árvácskavirág a naphoz. Akkor nedves ködök szállottak a völgyre, és elvették a virág színét…
A harmadik nap új bimbó feslett az árvácskatövön, s a virág a szerelmét küldte föl a naphoz.
A szerelem áttört a ködök testén, átbújt a fellegek között, és rászállott a napra. És a fellegek szétoszoltak, és a ködök meleg esôkké váltak; a nap szembe tûzôen tapadt a kis árvácskára, és a kis árvácskavirág boldog volt.
Balázs Ferenc: Az árvácskavirág meséje
2008.11.09. 11:41 Lovas Éva
Szólj hozzá!
Címkék: nap balázs mese szerelem boldogság virág szín tanulság illat árvácska
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lovaseva.blog.hu/api/trackback/id/tr34758399
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
