Egy vallomás...tőlem, neked
Kedvesem...a minap elgondolkodtam, mi is a szerelem nekem, nekünk...
A TÖKÉLETES... ennél kevesebbel nálad nem érem be. Te vagy nekem a világ, s annak minden egyes szépséges szeglete. A tó hűs habjai, a nap simogató sugarai, a naplemente bája, s a napfelkelte álom illatú párája...
Egy lángolás talán, mely emésztően égeti testünket lelkünket, ám mégis e tűzből táplálkoznak mindennapjaink...lelkünk üres lenne, ha nem lobognánk, s nem éreznék a tűz forró érintését a nap minden egyes pillanatában...Gyere kedvesem, lángolj velem, égjünk el együtt ebben a csodában, merüljünk bele újra és újra, hogy teljes egészet alkossunk te és én...
Mi még? Vágy, szenvedély....őrjítő és részegítő...egyetlen érintéstől robbanó, egyetlen csókodtól aléló. Kábítószer, melyből soha nem elég....újabb és újabb adagot követelünk egymástól, s a megkönnyebbült kielégülést hajhászva marcangoljuk egymást nap mint nap...s amikor a testünk mellett a lelkünk is jóllakik...összefonódva lebegünk súlytalanul...hisz mi gondunk is lehetne a világon, ha mi ketten vagyunk egymásnak...Gyere Kedves, ölelj szorosan, hadd vesszem el ölelésed buja erejében. Folyton szomjazom ezt az erőt, hisz életem ereje ebben rejlik, s tiéd is, tudom jól...engedd, hogy adhassak neked, bármit, amire vágysz, amit megkívánsz, s amikor megkívánod...de nem is kell kérd...vágytól izzó tekinteted elárul téged.
Mindennapi betevő falatom, mi kell a létezéshez. Finom, kímélő, ha az kell, pikánsan fűszeres, ha épp azt kívánom. Köszönöm, hogy táplálsz engem.
Mi még? Körülölelő szeretet, mely finom tapintású bársonyként tekeredik testünk köré, biztonságot, puhaságot nyújtva fáradékony testünknek, s sérülékeny lelkünknek...egy olyan kuckó, mely mindig otthonos meleggel vár téged, s engem. Ez a hely a szívben van...s ahogy létezel, bölcsőként ringat el. Mindennél jobban imádok bevackolódni ebbe a tökéletesen nekem kitalált bölcsőbe, s ha épp te is megleled a sajátodat, kettőnk bölcsője egy lesz....s egymáshoz simulva ringunk tovább. Cirógató becézéssel kényeztetlek, ahogy csak a társ teheti társával, ezt a kényeztetést senki, de senki nem veheti el tőlünk...nincs az a gond, aminek ráncait ki ne fésülnénk egymás homlokáról.
Köszönöm neked azt a féltő, józan gondoskodást, amit akkor kapok tőled, ha szárnyaló madárként túl közel repülök a naphoz....tudom, könnyen olvadhat a szárnyam, néha mégis muszáj repülnöm...kérlek szelíden húzz vissza mindig, mert bár vissza akarok térni fészkünkbe, ám ha szárnyaim elégnek, nem tudok...s nélküled halott lennék...gyógyítsd meg sebeimet, ha tehetetlenül vergődöm tőlük, hisz te vagy az egyetlen gyógyír nekem. Cserébe ha te fájsz, hűtöm sajgó tested, lelked, hogy örökké boldog, teljes valódban állhass mellettem...mert kellesz, nagyon kellesz...
Köszönöm neked, hogy vállunkat egymásnak vetve együtt küzdünk le mindent, mi leküzdenivaló, s ezt olyan harmóniában tesszük, mi ép ésszel fel nem fogható...együtt cipelve a terhet nincs is talán...szeretlek kedvesem. Elcsépelt szó...de te tudod mit jelent.
Kedvesem....köszönöm, hogy vagy nekem.
