Aki így tudja nézni az eseményeket, sokkal boldogabb lehet!
BETYÁR LEVES ALA GYÖRGYI MÓDRA
Ma korán keltem. Sok tennivalóm akadt, de az ebédnek is el kellett készülnie egy órára. Ezért úgy döntöttem, hogy alakítok egyet, hogy időm is legyen és valami remek ebéd is jusson az asztalra.
Az alábbi étel éppúgy évszakhoz kötött, mint a kocsonya. Akkor szabad nekikezdeni amikor odakinn legalább az árnyékos oldalon 15-20 cm hó található.
Nézzük a hozzávalókat:
1 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
15-20dkg. kockázott bacon szalonna
20 dkg. lebbencs tészta
személyenként 1 db. burgonya
1 ek. őrölt pirospaprika
só
Amíg a számítógépen az oldal töltődik addig egy vágódeszkán kockára vágom a klaviatura előtt a vöröshagymát. Bal oldalamon egy tál vízbe teszem a megtisztitott és felaprított burgonyát.
Most egy csepp szünet következik, mert egy sürgős levelet el kell küldenem.
Meglepődök, hogy mennyi üzenet vár rám.
Szaladok a konyhába és gyorsan megpirítom a szalonnát, rádobom a hagymát és a lebbencstésztát. Amikor már szép barnára pirult, rászórom a pirospaprikát és gyors mozdulattal felöntöm vízzel. Beleteszek egy fél evőkanál sót és máris rohanok vissza a gépemhez.
Egy üzenet, kettő, három......... hat. Na végre elfogytak. Eszembe jut, hogy a burgonyát még nem raktam a fazékba. Futás a konyha. Pótolom az elfőtt vizet és szépen beleteszem a felaprított burgonyákat. Gyors kóstolás, kíváló íz. Hagyom, hogy megfőljön.
Ismét a számítógép előtt ülök. Elolvasok pár cikket, kommentelek, közben msn-en keresnek. Egyik ismerősöm segítségre szorul. Szívesen pátyolgatom lelki világát. Már fél órája mondja a magáét, kezdem unni. Végre a testvérem keres. Van indok elköszönni az ismerősömtől.
Minden fontos dolgot megbeszélünk, regisztrálunk pár oldalon közösen, majd úgy dél magasságában egyszercsak megkérdezi, hogy mit főzök.
TE JÓ ÉG, A KAJA!!!! Kiabálom és futok a konyhába. Az ablakon beszökött a köd vagy csak pára van, de alíg látok. Nem találom a fakanalat. Gyorsan döntök, mert ennek a receptnek a gyorsaság a lényege. Jön a végső szakasz. Kesztyűvel felkapom a fazekat és szaladok vele le a lépcsőn a 15 cm-es hó irányába. Az edényt egy hirtelen mozdulattal lenyomom a hóba. Ahogy a hó olvad, magasra felcsap a gőz, éppen úgy, mint aladdin csodalámpása.
Ez jó hatással van az edényben lévő összetevőkre. Segít a puhulásban. Amikor az edény körül elolvadt a hó, készen is vagyunk.
Őszintén megmondom, hogy igazán betyárul nézett ki a leves. Mit leves.... az egész edény!
Igyekeztem vissza a konyhába, hogy a munkába induló lányomnak gyorsan készitsek legalább két szelet pirítóst.
A saját képek nem sikerültek, így azzal nem szolgálhatok.
Tomasekné Györgyi rovata (tomaseknegyorgyi.virtus.hu)

Tomasekné Györgyi rovata (tomaseknegyorgyi.virtus.hu)Ma korán keltem. Sok tennivalóm akadt, de az ebédnek is el kellett készülnie egy órára. Ezért úgy döntöttem, hogy alakítok egyet, hogy időm is legyen és valami remek ebéd is jusson az asztalra.