A boldogság és kiegyensúlyozottság alkotóelemei... fontos, hogy nevessünk, vidámak legyünk, zenét halgassunk, pozitívak legyünk... no, meg egy kis mozgás sem árt!
Ez, mondjuk, nem pontos leírása egy szolíd, táncos összejövetelnek? Ugye?
Nosza, akkor... Mire várunk?
De. mire járjuk?
Ki erre. ki arra, de enm mindegy, hogy mire!
A minap többször is szóba került, milyen jó, ha azt a zenét játsszák, ami az ember kedvence... Mert, persze, mindenkinek van valami "dala". Emlékszem, tudom, a családi szájhagyományból, dédapámé a "piros rózsák beszélgetnek" volt. Szép dal, szép, de meglehetősen szomorú... Nekem, persze, már nem annyira nótám, mint zeneszámom van. Vagyis, modern(ebb) szerzemény.
Persze, azért, jó pár éve, még az "igazi" Hungária Kévéházban, annak már az utolsó idejében; mikor ott jártunk, a prímásnak nem volt akadály. Épp úgy eljátszotta kollégáival nekem a dédapám rózsáit, mint az általam nagyon kedvelt Millió rózsaszálat , és a Hava nagilát https://www.youtube.com/watch?v=BFtv5qe5o3cis, egyebek mellett. Mert vannak egyebek. Sok-sok egyéb dal van, amit szeretek. De, talán, van egy, amit azokon az alkalmakon, mikor lehet "kérni" mindig kérek. Mondhatnám, a kedvencem a kedvencek közül...
Nagyszerű dolog, ha lehet kérni zenét, és jó a társaság. Amikor mindenki ismeri egymást. Még nagyszerűbb, ha a zenekart is. Mindig élveztem, ha zenész, énekes barátaim is velem voltak, mert ilyenkor a két csapat -a "dolgozó" és a "vendég" - hamar egy örömzenéló-éneklő csoporttá alakult, még jobb hangulatot hozva, mert az, természetesen, ragadós :o)
(Hasonlóról lehet olvasni Maróti László több írásában is. )
No, de hogyan is van az a kedvenc dallal, meg az ismerős és éppen aktuálisan dolgozó zenészekkel?
Valahogyan úgy, mint a kedves gesztussal, és ennek örömteli fogadásával.
Ritkán érkezem elsőként, többnyire, mire mi befutunk, már tart a "buli". Belépünk a táncos terembe, a kellemes félhomály dacára - mivel a bejáratnál a fény még ránk vetül, - aki ismer, meg is ismerhet. A játszott zene lassan elhalkul és abbamarad, és megszólal a dal... akkor, már tudom, ismerősök zenélnek... Olykor, az első néhány taktus után a fiúk bemondják, szerettet köszöntjük Évikééket! Persze, csak a szokásos kedvesség szól belőlük, hiszen mondani sem kell. Ha felcsendül, már tudom, hogy észrevettek, és ez a köszöntés. Mert ez az én dalom https://www.youtube.com/watch?v=cRTLSBlrj2A- és, most mint a fiúk nekem, én is szerettel küldöm mindenkinek, hogy zenésebb- vidámabb legyen a napja, vagy, ha most olvas éppen, az estéje.
Más verziókban:
Palcsó Tomi előadásában
Ez, mondjuk, nem pontos leírása egy szolíd, táncos összejövetelnek? Ugye?
Nosza, akkor... Mire várunk?
De. mire járjuk?
Ki erre. ki arra, de enm mindegy, hogy mire!
A minap többször is szóba került, milyen jó, ha azt a zenét játsszák, ami az ember kedvence... Mert, persze, mindenkinek van valami "dala". Emlékszem, tudom, a családi szájhagyományból, dédapámé a "piros rózsák beszélgetnek" volt. Szép dal, szép, de meglehetősen szomorú... Nekem, persze, már nem annyira nótám, mint zeneszámom van. Vagyis, modern(ebb) szerzemény.
Persze, azért, jó pár éve, még az "igazi" Hungária Kévéházban, annak már az utolsó idejében; mikor ott jártunk, a prímásnak nem volt akadály. Épp úgy eljátszotta kollégáival nekem a dédapám rózsáit, mint az általam nagyon kedvelt Millió rózsaszálat , és a Hava nagilát https://www.youtube.com/watch?v=BFtv5qe5o3cis, egyebek mellett. Mert vannak egyebek. Sok-sok egyéb dal van, amit szeretek. De, talán, van egy, amit azokon az alkalmakon, mikor lehet "kérni" mindig kérek. Mondhatnám, a kedvencem a kedvencek közül...
Nagyszerű dolog, ha lehet kérni zenét, és jó a társaság. Amikor mindenki ismeri egymást. Még nagyszerűbb, ha a zenekart is. Mindig élveztem, ha zenész, énekes barátaim is velem voltak, mert ilyenkor a két csapat -a "dolgozó" és a "vendég" - hamar egy örömzenéló-éneklő csoporttá alakult, még jobb hangulatot hozva, mert az, természetesen, ragadós :o)
(Hasonlóról lehet olvasni Maróti László több írásában is. )
No, de hogyan is van az a kedvenc dallal, meg az ismerős és éppen aktuálisan dolgozó zenészekkel?
Valahogyan úgy, mint a kedves gesztussal, és ennek örömteli fogadásával.
Ritkán érkezem elsőként, többnyire, mire mi befutunk, már tart a "buli". Belépünk a táncos terembe, a kellemes félhomály dacára - mivel a bejáratnál a fény még ránk vetül, - aki ismer, meg is ismerhet. A játszott zene lassan elhalkul és abbamarad, és megszólal a dal... akkor, már tudom, ismerősök zenélnek... Olykor, az első néhány taktus után a fiúk bemondják, szerettet köszöntjük Évikééket! Persze, csak a szokásos kedvesség szól belőlük, hiszen mondani sem kell. Ha felcsendül, már tudom, hogy észrevettek, és ez a köszöntés. Mert ez az én dalom https://www.youtube.com/watch?v=cRTLSBlrj2A- és, most mint a fiúk nekem, én is szerettel küldöm mindenkinek, hogy zenésebb- vidámabb legyen a napja, vagy, ha most olvas éppen, az estéje.
Más verziókban:
Palcsó Tomi előadásában
