BoldogBlog

(Lk 15,25-32)


Szerette ezt a halk zsibongást, amely kis vendéglőjéből felszűrődött emeleti
szobájába. Nagyapját, apját látta ilyenkor sürögni-forogni a kockás
abroszokkal leterített asztalok között. Előttük még kötény volt és karjukon
a "hangedli". Úgy vitték ki a zónaételeket s a habzó söröket a
törzsvendégeknek. Hozzájuk többnyire ugyanazok a kistisztviselők,
ebédszünetes boltosok, szerkesztők jártak.
Még szerencse, hogy államosításkor meghagyták üzletvezetőnek. Tudták az
"illetékesek", ezt a kis családi vállalkozást csak ő tudja nyereségesen
tovább vezetni. Ment is valahogy. Fiai már szakképzett vendéglátósok voltak.
Fel is lendült a Három hársfa. De felesége váratlan és gyors halála 54-ben
és kisebbik fia titokzatos eltűnése az 56-os harcok alatt megrokkantotta.
Enyhe agyvérzést kapott. Most Antié, családos nagyobbik fiáé az újra
magánkézbe került kisvállalkozás. Az ő felesége ül a kasszánál, három rokon
is besegít, sőt két tanulója is van már. Ő afféle "haláláig haszonélvező".
Így rendelkezett a közjegyzőnél.

Ellátják becsülettel. De már igen nehezére esik lemennie. Fél oldala is
zsibbad. Többnyire egész nap egyedül ül - és emlékezik. Mint most is, a
régi, dolgos időkre. Tévéjét, rádióját ritkán nyitja ki. Sok a rossz hír.
Inkább kisvendéglője árulkodó neszezéseire figyel. Abból tudja, mi történik
odalent. A felszálló illatokból meg azt, mi aznap a "konyhafőnök ajánlata".
Ha megkondul a közeli templom delet jelző, hívogató hangja, elolvas egy-egy
zsoltárt apja öreg Bibliájából. Az az ő imakönyve.
Megreccsent a falépcső. Órájára nézett. Messzi még a záróra. Ki jöhet
ilyenkor? Nem szoktak - csak úgy - benézni hozzá. Nehézkesen az ajtó felé
fordult.

Szinte bekeretezve ott állt Öcsi, a holtnak hitt fia. Megférfiasodva, ám
alig változva. Csak hullámos, fekete haját lepte be a dér. Olcsó, gyűrött
dzsekijén Lufthansa repülő-reklámtáska lötyögött. Farmerja piszkos volt a
viseléstől és nem kővel koptatott. Ám ő volt, az elveszett.
- Öcsi!
- Apa.
Fia már ott térdelt előtte és átfogta apja csúzos térdeit. Az a ráborított
pokrócon keresztül is érezte gyereke remegését. Tétován simogatta az ölébe
hajtott, őszülő fejet.
- Harminchárom év. Uramisten! - mormolta újra és újra. Hosszú percek teltek
el. Öcsi szólni akart, de apja szája elé emelte ujját és a széke karfájára
szerelt csengő gombját háromszor megnyomta. Ez volt a jel: sürgős. Perc sem
telt el, nagyobbik fia robbant be a nyitva maradt ajtón. Dermedten bámult
felegyenesedő öccsére.
- Te élsz?
- Látod.
- Miért nem adtál hírt magadról?
- Nem akartam bajt hozni rátok. Hátha lefényképeztek.
Bár nem öltem embert.
- Hol bujkáltál?
- Sok helyütt. Legvégül Amerikában, délen kaptam munkát.
- Mit csináltál?
- Mosogattam, takarítottam, felszolgáltam, mint itthon. Mindig dolgoztam...
- S most?
- Hazajöttem. - Végigmutatott kopott önmagán.
- Így? - horkant fel a bátyja.
- Így.
- Fontos, hogy él és itthon van. Feltámadt az öcséd, fiam! - ezt már szinte
kiáltotta az apjuk. - Meg sem öleled? - fordult elsőszülöttje felé.
- Mihez akarsz kezdeni? - kérdezte ölelés helyett öccsét a bátyja.
- Mosogatni még tudok.
- Meg beülni a készbe, mi?
- Anti! - nyögött fel az apa; de az ordítva folytatta: - Ismerem én ezt a
fajtát. Végig - csavarogják a világot, s amikor mindenből kikopnak,
hazakuncsorognak örökölni, mi? Nem, öcsikém, ebből nem eszel. Tulajdonképpen
nem is élsz. Holttá nyilvánítottak. Apa azután mindent rám íratott. Érted?
Mindent!
- Jól tette - válaszolta csöndesen a kisebbik -, csak azt nem tudtam, hogy
meghaltam... akkor mit is keresek itt? - Lehajolt, megcsókolta apja haját,
és kifordult az ajtón.
- Mit tettél, Anti?! - nyögött föl az öregember.
- Mit? Megmondtam az igazat. Vagy nem így van?

Másnap egyenruhás hotelboy kereste az öregembert. Levelet hozott. Senki
másnak nem volt hajlandó odaadni. Hiába erősködött odalent Anti, hogy ő itt
a főnök, a tulaj, meg minden. A küldönc egyre azt hajtogatta: csak a címzett
saját kezébe adhatja. Ott álltak most az emeleti szobában mind a hárman.
- Vedd át a levelet - kérte fiát az apja.
Anti egy ötvenest adott a boynak, és kituszkolta az ajtón.
- Tudod, milyen rossz a szemem - nyújtotta az apa a neki címzett borítékot a
fiának. - Olvasd fel! - És az olvasni kezdte:
"Drága apám, örülök, hogy láthattalak. Ne aggódj, jól megy a sorom.
Szállodám van Floridában. Nemrégen nyitottam meg a másikat. Antira
gondoltam, mint igazgatóra. Olvastam: most már bátran hazajöhetek. Látni
akartalak, s megbeszélni, hogyan segíthetnék rajtad, itthon vagy odaát.
Nincsen családom. Örököseimmel is találkozni akartam, mielőtt testamentumot
írok. Nos, a főörökös már beszélt velem.
Tőletek Tütykéhez mentem. Talán emlékszel, így becéztük egyik
osztálytársunkat. Megnősült, több gyereke van. Amikor megláttak, sírtak
örömükben. Csak reggel engedtek vissza a Hiltonba. Éjjel megbeszéltük: ők
jönnek ki velem. Mindketten szakemberek, ám szegények. Így az örökség is
megoldódik.
Bocsásd meg, Édesapám, a jelenésem. Talán úgy kellett volna hazajönnöm, mint
Jákob ment megrakodva ajándékokkal Ézsauhoz. Akkor most minden O.K. volna.
De kíváncsi voltam, él-e még a tékozló fiú idősebbik testvére..."
Volt még tovább is, de Anti apja ölébe dobta a levelet és lerohant a
lépcsőn.

Gyökössy Endre