Ha rossz passzban vagy, nem fog feldobni.
Tán olvasd inkább később.
De, mindenképpen olvasd, mert nagyon fontos, hogy ezeken elgondolkodjunk.
Vajon, milyen az életünk? Mi határozza meg, mi a jó, és mi a rossz? Lehetsz-e a megszokások rabja???
ÉLJ A SZÍV TÖRVÉNYEI SZERINT!!!
Vegetárius élet – 3 – állatok világnapja, avagy felejtsd el a kést…
Október negyedike az állatok világnapja. Mert az állatok testvéreink. Az ember megeszi a testvéreit?
Ne legyünk naivak. Az ember a legtöbbször nem testvérének, csak egyszerűen eszköznek gondolja az állatot. Akiből, akitől hasznot remélhet. De sajnos a haszon nem kölcsönös. Az állat a legtöbbször nem kap mást, csak egy szűk helyet és némi tápot. Vagy túl sok tápot. Esetleg csak a torkán legyömöszölve.
Gyerekkoromban, ha születtek kiscicák, édesapám behívott a kamrába megmutatni a nyávogó kis vak szőrpamacsokat. Mondta, válasszak a három közül. Olyan édesek, aranyosak voltak. Hogy is választhattam volna. Mindegyik kellett… De csak egy maradhatott, mint a Hegylakóban. Választottam. Gondolván, hogy attól a naptól kezdve az az egy lesz a kedvencem, az első a többi között, szeretettem tárgya. De nem. Másnapról csak az az egy ÉLT! Elmeséljem, hogy halt meg a többi? Vagy csak bízzam a fantáziádra? Sírtam, könyörögtem, hogy ne tegye, amikor egyszer megláttam, hogy fuldokolnak a vízzel teli gödörben. Sírjukra ki lehetett volna írni: élt három napot… vajon a cica-mama nem őrült bele a fájdalomba?
Vajon, mi ember anyák és apák nem pusztulnánk bele, ha valamilyen felsőbb „hatalom” elvenné, akit szeretünk? Vajon hányszor kell megfulladnia életeken át az édesapámnak? Mert a karma visszajön… Imádkozom érte…
Azt hittem, ez ma már nem következhet be. Majd a lányom a mamánál választhatott egy kedvencet a három kiskutya közül…
Ó, igen, kutya! Volt kettő kedvenc is. Az egyik még olyan zsenge koromban, hogy nem is emlékszem rá. De legendákat meséltek róla. Hogy elkísért a tanyák között mindenhová és kész lett volna nekiugrani bárkinek, aki csak hozzám ér. Igazi puli-testőr volt. Mesélik, (azóta megboldogult) nagynéném, (aki képtelen volt elvágni a baromfi nyakát, de annál jobban tudta kirántani) süteményt sütött nekem. Amikor letették elém, a kutya csak ott ült és őrizte. Tudta, hogy nem az övé.
Majd a kedvenc kutya eltűnt. Amikor kérdezem, hova, csak zavart csend. Majd pár évvel később bevallották, hogy már megöregedett és ezért mennie kellett a háztól. Megkértek egy autós szomszédot, hogy vigye el jó messzire és dobja ki a kocsiból. Mert már nem hoz hasznot, csak a kenyeret pusztítja. Később hallottuk, hogy egy öreg néni a szomszéd faluban befogadta és évekig éltek még együtt. Közös sorsuk méltó véget ért…
Nem hibáztatom a szüleimet. Ebben a szemléletben nőttek fel. Idősek és betegek. Már ők is érzik, hogy csak terhet jelentenek… a társadalomnak…
S csak Isten kegyelmében bízhatunk, hogy nem úgy járnak, mint a második kedvenc kutyám, aki igazi rosszcsont volt. Amikor megöregedett, halnia kellett. Csak egy olyan pillanatban, amikor én sem vagyok otthon. Édesapám persze nem tudta megtenni. Túl sokat pörlekedtek az évek során egymással. Mint egy házsártos házaspár, összeszoktak. De a nagybátyám (aki le tudta vágni a csirke nyakát) egy lapáttal megoldotta a problémát…
Nem gonoszak a szüleim! Kedves emberek. De az állat számukra csak tárgy és ínyük vágyainak kielégítésére való. Mint a disznó. Aki malacként érkezik. Mindketten órákig tudtak gyönyörködni a kis malacok futkosásában. A tömpe orrukban, a kurta farkukban. A rózsaszín bőrükben
. Hányszor, de hányszor láttam édesanyámat sírni, mert megbetegedtek a malacok. (Általában a sok mosléktól gyomorrontásuk volt). Nem az állatok egészségét siratta, hanem az esetlegesen elveszthető hasznot. Majd a malacból disznó lett, akit csak szidni lehetett, mert mindig ki akart jönni az ólból. Mi is ki akarnánk menni, ha csak pár négyzetméter helyet kapnánk…
S hamarosan, egy hideg őszi hajnalon el is jött a szabadulás (?) ideje. Jött a szomszéd segíteni, jött a traktor, z ideges és bunkó és nagyhangú traktorossal, aki elvitte őket a disznó-menyországba. De sietnie kellett, mert még három helyre igyekezett aznap reggel. Így láttam a sokkolót, a nagyot ütni tudó gumit. Körbejárt a pálinka, mindenki elégedett volt. Sok pénzt kapunk. Az az egy, aki maradt, nem értette, hova is mennek a testvérei.
Ő még kapott két hónap super size me kaját. Hadd hízzon…
Igen, vegetárius vagyok és tudom, hogyan kell egy disznót szétbontani. Húsevőként láttam eleget. Az utolsó alkalomnál folytak a könnyeim és imádkoztam istenhez, hogy vegye el tőlem ezt a keserű poharat. Hogy ne kelljen ezt többet megtapasztalnom. És semmi romantikus nincs a zsírtól ragadó ajtókilincsben…
Nem, a szüleim nem gonoszak. Átlag emberek, akik csak próbáltak jól élni. Nem hallottak a panírozott halrudacskákról és a sajttal töltött előpanírozott pulykamellről. Nem is beszélve a dínó falatkákról és a sejtelmesen hangzó selyemsonkáról… Ezek megmaradtak a városi embereknek.
Az erkélyen nincs mód tyúkot tartani, vagy tehenet. Marad a bolt… Az áldott intézmény, mely kozmikus távolságba löki a vágóhidak borzalmát. Amit nem látunk, az nem is létezik…
Évente több, mint 50 milliárd (!) állatot ölnek le a vágóhidakon. Ehhez képest az évi két-három tucat állat, melyet a szüleim öltek meg, elhanyagolható… Semmiség…
Vagy lehet, minden kiontott csepp vér elégtételért kiált?
Igen, beszélhetsz arról, hogy az emberiség csak a nagyon-nagyon-nagyon ősi időkben lehetett gyümölcsevő (a Biblia is erről tanúskodik), majd valami eltörött és húst kezdett enni. Vagyis a húsevés mindig hozzátartozott az emberi kultúrához. Sokszor az életbennmaradáshoz. Ahogy a rabszolgatartás is, meg a gyakorlat, hogy a bennünket ért sérelmekért vegyünk elégtételt egy bunkósbottal.
Ma már törvények, emberi jogok próbálnak egy emberibb, élhetőbb világot kialakítani. Még akkor is, ha sokan feszegetik e törvények, szabályok határait. Még akkor is, ha sokan nem tartják magukra nézve kötelezőnek az emberi együttélés minimum szabályait. Ám a többségi társadalom maximálisan elutasítja ezt a magatartást. Embernek lenni jelent(ene) egyfajta méltóságot, odafigyelést a másikra.
Igen, tudjuk, hogy a demokrácia bajnokai sárba tiporják az emberi jogokat Bagdad utcáin, vagy Guantanoban, vagy éppen a Tienanmen téren, esetleg Budapesten. De akkor is tudjuk, hogy mit, milyen magasabb elvet néznem semminek. Tudjuk, mit szeretnénk…
Miért lenne olyan hihetetlen egy olyan világban élni, ahol nem csap le a bárd másodpercenként (!!!) ezer hétszáz alkalommal. Valahol: Szegeden, Timbuktuban, Ditroitban, Sanghaiban…
" Amíg vágóhidak vannak, addig csataterek is lesznek!" – Ezek a vegetárius Lev Tolsztoj szavai, aki szenvedélyes vadászból lett szenvedélyes vegetárius.
Igen, kedves barátom! Hiszek abban, hogy élhetünk egy erőszakmentesebb világban. S a magam módján igyekszem ezért tenni is. Két évtizede tapasztalom, milyen jó olyan ételeket tenni a tányéromra, melyért senki vérét nem kellett venni…
Örömmel csatlakoztam (és még jobban örültem, amikor közösségem ) is csatlakozott az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) kampányához: gyűjtsünk össze 10 millió aláírást az állatok jogaiért. Azzal a (naiv?) reménnyel dolgozunk a kampányban, hogy számít 10 millió ember akarata, vágya és 2011 után az emberi jogok egyetemes nyilatkozata mintájára létrejön az állati jogok egyetemes nyilatkozata is. Tudva, hogy egy szabály, (főleg, ha az ENSZ hozza, mely tagállamai szerte szét húznak) nem változtatja meg a világot. De zsinórmértékül szolgálhat egy élhetőbb, fenntarthatóbb, békésebb világért.
Mi, itt Magyarországon örülhetünk, ha sikerül minél több helyen megemlékezni Szent Ferenc napján, október negyedikén az állatok világnapjáról. A világ sok helyén ezen a napon kezdődik a Világ Állatainak hete. Október 4-10 között számtalan helyen gyűjtik az aláírásokat az állatok jogaiért. Tavaly csak ezen a héten 280 ezer aláírás jött össze. A kampány jelenleg 1 680 890 aláírásnál tart. Lassan félidőhöz érkezünk.
Kedves Barátom! Ha egy kicsit is számítanak neked az állatok, kérlek, csatlakozz a kampányhoz és támogasd a www.animalsmat... oldalon aláírásoddal az állatok jogait. Ha már aláírtad, az is nagy segítség, ha felhívod rá ismerőseid, barátaid figyelmét. Ha minél többen akarunk tenni az állatokért, megváltozhat ez az abszurd világ.
Köszönöm, hogy meghallgattál. Talán a cicák, kutyák, madarak és más állattestvéreink is hasonlókat mondtak volna…
Nawesh
Ne legyünk naivak. Az ember a legtöbbször nem testvérének, csak egyszerűen eszköznek gondolja az állatot. Akiből, akitől hasznot remélhet. De sajnos a haszon nem kölcsönös. Az állat a legtöbbször nem kap mást, csak egy szűk helyet és némi tápot. Vagy túl sok tápot. Esetleg csak a torkán legyömöszölve.
Gyerekkoromban, ha születtek kiscicák, édesapám behívott a kamrába megmutatni a nyávogó kis vak szőrpamacsokat. Mondta, válasszak a három közül. Olyan édesek, aranyosak voltak. Hogy is választhattam volna. Mindegyik kellett… De csak egy maradhatott, mint a Hegylakóban. Választottam. Gondolván, hogy attól a naptól kezdve az az egy lesz a kedvencem, az első a többi között, szeretettem tárgya. De nem. Másnapról csak az az egy ÉLT! Elmeséljem, hogy halt meg a többi? Vagy csak bízzam a fantáziádra? Sírtam, könyörögtem, hogy ne tegye, amikor egyszer megláttam, hogy fuldokolnak a vízzel teli gödörben. Sírjukra ki lehetett volna írni: élt három napot… vajon a cica-mama nem őrült bele a fájdalomba?
Vajon, mi ember anyák és apák nem pusztulnánk bele, ha valamilyen felsőbb „hatalom” elvenné, akit szeretünk? Vajon hányszor kell megfulladnia életeken át az édesapámnak? Mert a karma visszajön… Imádkozom érte…
Azt hittem, ez ma már nem következhet be. Majd a lányom a mamánál választhatott egy kedvencet a három kiskutya közül…
Ó, igen, kutya! Volt kettő kedvenc is. Az egyik még olyan zsenge koromban, hogy nem is emlékszem rá. De legendákat meséltek róla. Hogy elkísért a tanyák között mindenhová és kész lett volna nekiugrani bárkinek, aki csak hozzám ér. Igazi puli-testőr volt. Mesélik, (azóta megboldogult) nagynéném, (aki képtelen volt elvágni a baromfi nyakát, de annál jobban tudta kirántani) süteményt sütött nekem. Amikor letették elém, a kutya csak ott ült és őrizte. Tudta, hogy nem az övé.
Majd a kedvenc kutya eltűnt. Amikor kérdezem, hova, csak zavart csend. Majd pár évvel később bevallották, hogy már megöregedett és ezért mennie kellett a háztól. Megkértek egy autós szomszédot, hogy vigye el jó messzire és dobja ki a kocsiból. Mert már nem hoz hasznot, csak a kenyeret pusztítja. Később hallottuk, hogy egy öreg néni a szomszéd faluban befogadta és évekig éltek még együtt. Közös sorsuk méltó véget ért…
Nem hibáztatom a szüleimet. Ebben a szemléletben nőttek fel. Idősek és betegek. Már ők is érzik, hogy csak terhet jelentenek… a társadalomnak…
S csak Isten kegyelmében bízhatunk, hogy nem úgy járnak, mint a második kedvenc kutyám, aki igazi rosszcsont volt. Amikor megöregedett, halnia kellett. Csak egy olyan pillanatban, amikor én sem vagyok otthon. Édesapám persze nem tudta megtenni. Túl sokat pörlekedtek az évek során egymással. Mint egy házsártos házaspár, összeszoktak. De a nagybátyám (aki le tudta vágni a csirke nyakát) egy lapáttal megoldotta a problémát…
Nem gonoszak a szüleim! Kedves emberek. De az állat számukra csak tárgy és ínyük vágyainak kielégítésére való. Mint a disznó. Aki malacként érkezik. Mindketten órákig tudtak gyönyörködni a kis malacok futkosásában. A tömpe orrukban, a kurta farkukban. A rózsaszín bőrükben
. Hányszor, de hányszor láttam édesanyámat sírni, mert megbetegedtek a malacok. (Általában a sok mosléktól gyomorrontásuk volt). Nem az állatok egészségét siratta, hanem az esetlegesen elveszthető hasznot. Majd a malacból disznó lett, akit csak szidni lehetett, mert mindig ki akart jönni az ólból. Mi is ki akarnánk menni, ha csak pár négyzetméter helyet kapnánk…
S hamarosan, egy hideg őszi hajnalon el is jött a szabadulás (?) ideje. Jött a szomszéd segíteni, jött a traktor, z ideges és bunkó és nagyhangú traktorossal, aki elvitte őket a disznó-menyországba. De sietnie kellett, mert még három helyre igyekezett aznap reggel. Így láttam a sokkolót, a nagyot ütni tudó gumit. Körbejárt a pálinka, mindenki elégedett volt. Sok pénzt kapunk. Az az egy, aki maradt, nem értette, hova is mennek a testvérei.
Ő még kapott két hónap super size me kaját. Hadd hízzon…
Igen, vegetárius vagyok és tudom, hogyan kell egy disznót szétbontani. Húsevőként láttam eleget. Az utolsó alkalomnál folytak a könnyeim és imádkoztam istenhez, hogy vegye el tőlem ezt a keserű poharat. Hogy ne kelljen ezt többet megtapasztalnom. És semmi romantikus nincs a zsírtól ragadó ajtókilincsben…
Nem, a szüleim nem gonoszak. Átlag emberek, akik csak próbáltak jól élni. Nem hallottak a panírozott halrudacskákról és a sajttal töltött előpanírozott pulykamellről. Nem is beszélve a dínó falatkákról és a sejtelmesen hangzó selyemsonkáról… Ezek megmaradtak a városi embereknek.
Az erkélyen nincs mód tyúkot tartani, vagy tehenet. Marad a bolt… Az áldott intézmény, mely kozmikus távolságba löki a vágóhidak borzalmát. Amit nem látunk, az nem is létezik…
Évente több, mint 50 milliárd (!) állatot ölnek le a vágóhidakon. Ehhez képest az évi két-három tucat állat, melyet a szüleim öltek meg, elhanyagolható… Semmiség…
Vagy lehet, minden kiontott csepp vér elégtételért kiált?
Igen, beszélhetsz arról, hogy az emberiség csak a nagyon-nagyon-nagyon ősi időkben lehetett gyümölcsevő (a Biblia is erről tanúskodik), majd valami eltörött és húst kezdett enni. Vagyis a húsevés mindig hozzátartozott az emberi kultúrához. Sokszor az életbennmaradáshoz. Ahogy a rabszolgatartás is, meg a gyakorlat, hogy a bennünket ért sérelmekért vegyünk elégtételt egy bunkósbottal.
Ma már törvények, emberi jogok próbálnak egy emberibb, élhetőbb világot kialakítani. Még akkor is, ha sokan feszegetik e törvények, szabályok határait. Még akkor is, ha sokan nem tartják magukra nézve kötelezőnek az emberi együttélés minimum szabályait. Ám a többségi társadalom maximálisan elutasítja ezt a magatartást. Embernek lenni jelent(ene) egyfajta méltóságot, odafigyelést a másikra.
Igen, tudjuk, hogy a demokrácia bajnokai sárba tiporják az emberi jogokat Bagdad utcáin, vagy Guantanoban, vagy éppen a Tienanmen téren, esetleg Budapesten. De akkor is tudjuk, hogy mit, milyen magasabb elvet néznem semminek. Tudjuk, mit szeretnénk…
Miért lenne olyan hihetetlen egy olyan világban élni, ahol nem csap le a bárd másodpercenként (!!!) ezer hétszáz alkalommal. Valahol: Szegeden, Timbuktuban, Ditroitban, Sanghaiban…
" Amíg vágóhidak vannak, addig csataterek is lesznek!" – Ezek a vegetárius Lev Tolsztoj szavai, aki szenvedélyes vadászból lett szenvedélyes vegetárius.
Igen, kedves barátom! Hiszek abban, hogy élhetünk egy erőszakmentesebb világban. S a magam módján igyekszem ezért tenni is. Két évtizede tapasztalom, milyen jó olyan ételeket tenni a tányéromra, melyért senki vérét nem kellett venni…
Örömmel csatlakoztam (és még jobban örültem, amikor közösségem ) is csatlakozott az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) kampányához: gyűjtsünk össze 10 millió aláírást az állatok jogaiért. Azzal a (naiv?) reménnyel dolgozunk a kampányban, hogy számít 10 millió ember akarata, vágya és 2011 után az emberi jogok egyetemes nyilatkozata mintájára létrejön az állati jogok egyetemes nyilatkozata is. Tudva, hogy egy szabály, (főleg, ha az ENSZ hozza, mely tagállamai szerte szét húznak) nem változtatja meg a világot. De zsinórmértékül szolgálhat egy élhetőbb, fenntarthatóbb, békésebb világért.
Mi, itt Magyarországon örülhetünk, ha sikerül minél több helyen megemlékezni Szent Ferenc napján, október negyedikén az állatok világnapjáról. A világ sok helyén ezen a napon kezdődik a Világ Állatainak hete. Október 4-10 között számtalan helyen gyűjtik az aláírásokat az állatok jogaiért. Tavaly csak ezen a héten 280 ezer aláírás jött össze. A kampány jelenleg 1 680 890 aláírásnál tart. Lassan félidőhöz érkezünk.
Kedves Barátom! Ha egy kicsit is számítanak neked az állatok, kérlek, csatlakozz a kampányhoz és támogasd a www.animalsmat... oldalon aláírásoddal az állatok jogait. Ha már aláírtad, az is nagy segítség, ha felhívod rá ismerőseid, barátaid figyelmét. Ha minél többen akarunk tenni az állatokért, megváltozhat ez az abszurd világ.
Köszönöm, hogy meghallgattál. Talán a cicák, kutyák, madarak és más állattestvéreink is hasonlókat mondtak volna…
Nawesh
