Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:
- Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak. -
Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.
Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
- Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.
A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs. -
Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.
Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét.
(A szerző előttem, sajnos, nem ismert)
