A négy évszak négy tündére
énekórát vesz az égbe,
bodros, nedves, zápor, havas,
hogy még szebb dalokat hallhass.
Évelején, most születtek,
ifjúságuk vígan tombol,
rózsás nyelvek, trombita orr,
nagy fekete gyémánt szemek.
Hajuk gyöngy fõkötõ alatt,
lábukon mókusbõr topán,
sál egyiknek sincs a nyakán,
csivognak, mint a madarak.
Tanítójuk az arkangyal,
bámulja tiszta hangjukat
dicséri: mennyei kardal,
hogy még szebben daloljanak.
Vizsgájukat hogy letették,
azon nyomban földre szállnak,
teli velük az erdõ, hegy, rét,
mindenütt õk muzsikálnak.
Az elsõ trillázik: „Fru, fru”,
a második: „Plik, plok, és plak”,
a harmadik: „Pik, tak, pik, tak”,
a negyedik: „Du, du, tu, du”.
Az elsõ szól: „Szép Kikelet,
én az ég kék tüllje leszek,
csillagfényes éjszakákba
a holdfény selyem uszálya.”
A második: „Nyár, égetõ,
amikor izzik a mezõ,
és aszály sárgul a rögön,
én majd füveid öntözöm.”
A harmadik: „Õsz idején,
hervadás, gyász, nincs is remény,
szomorú szívû emberek,
én együtt sírok veletek.”
A negyedik: „Karácsonyon
jeges minden, a hó szakad,
én az ég melegét hozom
fehér köpenyegem alatt.”
A négy évszak négy tündére
mind a maga idejébe,
dalával mindent átzengve
varázsát hinti a földre.
