Az én házam, az én váram, tartja a mondás. Vajon, mennyi ebben az igazság, s hányan értünk egyet vele?
A váram bejáratánál, az érkezőt jelző csengettyű, egy téli napon...
*****************************************
Azon szerencsések közé tartozom, akik egy régi példány segélyével, már akkor olvashattam Margaret Mitchell írását, az "Elfújta a szél " c. több szempontból is remekművet, amikor azt még tiltott szennyirodalom kategóriába sorolták, én pedig olyan 12-13 éves lehettem.
A könyv ma is kedvenceim egyike, bár, valljuk meg, jobban örültem volna az egyértelműbb happy endnek a végén, de így legalább mindenki azt gondol oda, amit akar ( és, különben is, lehet, hogy amikor ez íródott, épp a drámai befejetzés volt divat - ahhoz képest kimondottan kitűnő ez a lebegtetés.)
Na, de elkanyarodtam a témától. Tehát, hogyan is működik könyvben? A főhősnő elkényeztetett, körülrajongott lányból képes kétkezi, keményen dolgozó nővé érni, pillanatok alatt, hogy szeretett otthonát megmentse. Másra is képes érte. Szinte mindenre. Vajon, miért? Mert, az az otthona! S mit tesz, mikor bajban van? Hazamegy, gondolkodni a megoldáson. Mert az az otthona!
Hiszem, hogy az otthon valóban ilyen. Menedék, mentsvár, mely boldogít, segít, és energiával tölt fel.
Ha fáradtan jövök, leszállva a buszról, már szaporább a léptem. Más tán a levegő is, és minden: szebb, jobb, mert itt vagyok, itt, és mindjárt otthon. Jó leülni, csendben körbenézni, elmélkedni. Jó rajta, körülötte dolgozni. Itt esik igazán jól a csendes pihenés, az olvasgatás, egy virágillatú délután, a kertben. Itt kellemes csak igazán a szabad ég alatt fürdőzni, csillagfénynél. Itt vegyül az est neszeibe a fülnek oly ismerős, és kellemes zaj, motozás: a bokorban süni közelít, a magasban denevér köröz, majd bagoly suhan, az egerek megbújnak oduikban, mert csendben, éppen csak fűszálakat rebbentve, a nyomukban vadászó cica oson, s az elnéptelenedett kocsiút közepén fürgén, kígyózó mozgással, zajtalan menyét halad... Itt jó, ha hangos a zene, s zajlik a közös munka, festjük a kerítést, építünk, alakítunk valamit. Itt szép igzán, ha füst kígyózik az az ég felé, s a bográcsból jóféle illat száll, csiklandozva a kedélyes társaság tagjainak orrát, kik egy-egy pohár vörösbor mellett, hajnalig jól beszélgetnek.
Igen,az én házam, valóban az én váram!
Lovas Éva rovata (lovaseva.virtus.hu)
